program;téli olimpia;műlesiklás;Szocsi 2014;

Ivica Kostelic bármit tesz, ezüstérem a vége FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DOUG PENSINGER

- Elátkozott ezüstfiú

Ivica Kostelic már negyedszer szorult a második helyre olimpián. A 33 éves horvát klasszis lassan úgy érezheti, el van átkozva, ugyanis hiába nyert már vb-címet és háromszor összetett Világkupát kombinációban, az olimpiákon csak a dobogó második fokáig jutott.

Ha csak azt nézzük, hogy az elmúlt három olimpián négy ezüstérmet szerzett - az utolsót éppen most Szocsiban - akár azt is hihetnénk, hogy a horvát Ivica Kostelic elégedett lehet a pályafutásával. Ám amikor tegnap 34 századmásodperc választotta el a férfi kombinációban az annyira vágyott aranyéremtől, immárom harmadszor kellett beérnie a második hellyel. Holott Kostelic mindent megtett azért, hogy végre olimpiai bajnok legyen.

23 alkalommal nyert versenyt, összesen 59-szer állt dobogón világversenyen és különböző Világkupa-futamokon. Mindössze egyszer, a 2003-as St. Moritz-ban rendezett világbajnokságon lépett át saját árnyékán, amikor aranyérmes lett műlesiklásban. Azóta meg ezüstérem ezüstérem után: Torino, Vancouver és Szocsi.

Ha valaki, hát ő megérdemelne egy olimpiai bajnoki címet.

Ám 2018-ban már 37 éves lesz.

A hétvégi program

Szombat
(Éremosztás 7 számban)
Curling. Nők: 8. forduló (6), 9. forduló (16). Férfiak: 9. forduló (11).
Alpesi sí. Női szuper-G: döntő (8 - Berecz Anna, Miklós Edit).
Jégkorong. Férfi csoportforduló, A csoport: Szlovákia-Szlovénia (9), Egyesült Államok-Oroszország (13.30); C csoport: Svájc-Csehország (18), Svédország-Lettország (18). Női negyeddöntő: Finnország-Svédország (9), Svájc-Oroszország (13.30).
Sífutás. Női 4x5 km-es váltó: döntő (11).
Rövid pályás gyorskorcsolya. Férfi 1000 méter: döntő (11 - Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor). Női 1500 méter: döntő (11 - Heidum Bernadett, Kónya Zsófia)
Gyorskorcsolya. Férfi 1500 méter: döntő (14.30 - Nagy Konrád).
Szkeleton. Férfi egyes: 3-4. futam (15.45).
Síugrás. Férfi nagysánc: döntő (18.30).

Vasárnap
(Éremosztás 5 számban)
Curling. Férfiak: 10. forduló (6), 11. forduló (16). Nők: 10. forduló (11).
Alpesi sí. Férfi szuper-G: döntő (8)
Hódeszka. Női krossz: selejtező (8).
Jégkorong. Férfi csoportforduló, B csoport: Ausztria-Norvégia (9), Finnország-Kanada (18); A csoport: Oroszország-Szlovákia (13.30), Szlovénia-Egyesült Államok (13.30). Nők osztályozó (9 és 18).
Hódeszka. Női krossz: döntő (10.15).
Sífutás. Férfi 4x10 km-es váltó: döntő (11).
Gyorskorcsolya. Női 1500 méter: döntő (15).
Sílövészet. Férfi 15 km: tömegrajtos döntő (16).
Műkorcsolya. Jégtánc: rövidprogram (16).
Bob. Férfi kettes: 1-2. futam (17.15).

Németh András lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia végéig szól. A 60 esztendős Németh 1998-ban (Zsiga Gyulával közösen), illetve 2005 és 2008 között már volt szövetségi kapitány. Vezetésével 2005-ben világbajnoki bronzérmet szerzett a válogatott. Klubedzőként nyert KEK-et, EHF Kupát, a Ferencvárossal hétszeres magyar bajnok és kupagyőztes, míg a Hypo NÖ-vel négyszeres osztrák bajnok és kupagyőztes.