Európai Unió;EU;Barroso;biztos;euroszkeptikus;

Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke
Fotó: Europress/Getty Images/Dan Kitwood

- Uniós leckéztetés

Házi feladatot kaptak az uniós biztosok José Manuel Barrosótól, az Európai Bizottság elnökétől - értesült a brit Telegraph. Mindegyiküknek öt-öt oldalas összeállítást kell készíteniük az általuk elért eredményekről. Munkájukat képekkel is színesíteniük kell. Sőt, Barroso leiratában külön kiemelte, ahol csak lehetséges, illusztrációkat is használjanak.


A beszámolókat később egybefűzve könyv jelentetik meg és az interneten is elérhetővé teszik a májusban esedékes európai parlamenti választás előtt. Így próbálja meg bizonyítani a Bizottság, hogy az eltelt öt évben hatékonyan működött, s alaptalanok az euroszkeptikusok gyakori vádjai, mely szerint a testület túl drága, nincs értelme fenntartani.

A Telegraph szerint az uniós biztosoknak arra a három eredményre kell koncentrálniuk, amelyekre a legbüszkébbek. Érthető nyelven kell fogalmazniuk nyilvánvalóan azért, hogy az EP polgárainak figyelmét is felkeltsék. Be kell mutatniuk azt, hogy ezek a vívmányok hogyan segítették ki a válságból Európát, illetve mit profitálhattak belőlük az unió polgárai.

Barroso a DG COMM nevű kommunikációs céget is felkérte arra, munkatársai nyújtsanak segítséget a biztosoknak az anyag elkészítésekor.

Az Európai Bizottságot különösen aggasztja, hogy az EP választáson több országban, így Hollandiában, Franciaországban sőt, akár Nagy-Britanniában is a jobboldali populisták szerezhetik meg a legtöbb szavazatot.

Lezuhant egy katonai repülőgép Algériában. Az első jelentések szerint az áldozatok száma meghaladja a százat is. A helyszínre vezényelték a mentőalakulatokat. Főként katonák veszthették életüket.