- Sokan állítják, csak a legjobbaknak van szerencséje. Mint Önnek az 1975-ös calcuttai világbajnokság előtt...
- Hát igen, ez tagadhatatlan, ugyanis ha Klampár Tibi nem tölti éppen aktuális eltiltását, akkor én sosem leszek Jónyer Pista párja azon a világbajnokságon. Bár, ha belegondolok, ha Tibi ott van velünk, könnyen előfordulhat, hogy a csapatot is megnyerjük, azaz a csapatverseny negyeddöntőjében legyőzzük a kínaiakat. Így "csak" ötödikek lettünk, bár tartalékosan, a világ egyik legjobb játékosát nélkülözve éremmel ért fel.
- A korabeli lapokat olvasva azért arról szóltak a hírek, hogy a formájukkal már a csapatversenyek alatt sem lehetett panasz. Mikor érezték meg először, hogy meglehet akár a vb-arany is?
- Ilyet nem lehet megérezni, maximum akkor, ha beütötted a győztes pontot. De kétségtelen tény, nagyon jól ment mindkettőnknek a játék mind egyéniben, mind pedig párosban. Persze az elődöntőben aztán kellett egy kis szerencse is a franciák ellen.
- Ne csigázzon...
- Jacques Secrétin és Jean-Denis Constant ellen játszottunk, és rettentő szoros volt a meccs, amikor a világbajnokságra megépített új sportcsarnok teteje már nem bírta a nyomást a kinn tomboló monszunnal szemben. Pillanatok alatt beázott a terem, így felfüggesztették a meccset. Némi szünet után egy másik asztalnál folytathattuk, ám onnantól kezdve szinte csak mi csináltunk pontot, így jöhetett a finálé.
- Ahol egy újabb európai páros, a szerb Surbek, Sztipancsics kettős várt Önökre. Mik voltak az esélyek?
- Megközelítőleg mindenki ötven-ötven százalék esélyt adott mindkét párosnak, ám azon a világbajnokságon az egyéni döntőket játszották le előbb, és ott Pista agyonverte Sztipancsicsot, aki ezek után nem önbizalommal tele lépett ellenünk asztalhoz. Mi viszont abszolút motiváltak voltunk, és Surbekéknek egy pillanatra sem volt esélye arra, hogy legyőzzön minket. Ezzel a sikerrel pedig beléphettem a világbajnokok családjába.
- Egyéniben meddig jutott el Kalkuttában?
- A legjobb nyolcig aránylag simán ment minden, ott azonban a sorsolás a címvédő kínai Xi Entinggel hozott össze, aki legyőzött nagy csatában. Utána még kétszer eljutottam a vb.ken a negyeddöntőig, ám ezt sajnos sosem tudtam túlélni. Viszont Európa-bajnokságot nyertem egyéniben, párosban és csapatban is 1978-ban, valamint ugyanebben az évben az Európa 12-n is én lettem a legjobb.
- Mi az, ami azonnal eszébe jut a vb-aranyon kívül Kalkuttáról?
- Kalkutta az első világbajnoki címem, sőt, az első nagy világversenyen szerzett aranyérmem, így sosem feledhetem az ott töltött napokat. Noha nyertem párosban, mégsem az eredményhirdetés, a győztes pont ugrik be elsőnek, hanem az, hogy a világbajnokság szabadnapján minden biztonsági ember engem keresett, holott csak kiszöktem vásárolgatni a bazárba. Hat óra múlva egyszer csakl előkerültem, ám szerencsére mindenki megúszta balhé nélkül mindezt.
- Sokáig maximum írt az asztaliteniszről, lévén újságíróként dolgozott és dolgozik jelenleg is, ám manapság visszatért a sportágához. Nem is akárhogy, mindjárt akadémiai fokon...
- Azért, mert abbahagytam az aktív versenysportot, még nem jelentette azt, hogy ne lettem volna napra kész az asztaliteniszben történtekről. Igaz, messze kerültem tőle, hiszen az ütőt tollra és kamerára cseréltem. Ám tavaly ősszel összetalálkoztam a Limes Holding Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Szabó Bélával, akivel addig-addig beszélgettünk, míg rá nem vett, hogy az újpesti Fóti úton található Tálentum Sportközpontban létrehoztuk a Gergely Gábor Asztalitenisz Akadémiát. A szervezést követően januártól indult be a munka, jelenleg 23 gyermek jár az edzéseinkre. De most indulunk majd az újpesti általános iskolákba toborzóra, ugyanis az a célunk, hogy az akadémiánkon 50-60 gyermek számára tartsunk rendszeres edzést.
- Mi a célja az akadémiai szerepvállalásának? Netán szeretné megtalálni az újabb Jónyer-Klampár-Gergely aranytriót?
- A nálunk edző gyermekek kezébe mi adtunk először ütőt, így a fő cél, hogy megszeressék a sportágat. Természetesen tervezzük, hogy a legjobbakat kiemeljük, és a szülőkkel egyetértve elindítjuk a versenyzői pályafutásukat.
- A névadáson kívül mi a feladata az akadémián?
- Én vagyok a szakmai igazgató, felügyelem a munkát, de edzést is tartok, ha arra van szükség.
- Az ide került gyermekek tudják azt, kitől is lesik el a sportág alapjait?
- Igen, tudják, ki foglalkozik velük. Nagy öröm, hogy azt tapasztalom, minden szavamat komolyan veszik. Na, ez az a bizalom, amit sosem szeretnék eljátszani.