pedagógus;béremelés;Hoffmann Rózsa;

- Béremelést ígér Hoffmann Rózsa

 Szeptembertől újabb pedagógus-béremelés várható, átlagosan mintegy 10 ezer forintos nagyságrendben nőnek a keresetek - mondta Hoffmann Rózsa pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Az Együtt- Pm szerint Hoffmann Rózsa hazudott a pedagógus-béremelésről.

A köznevelésért felelős államtitkár kifejtette: egy éven belül háromszor nő a pedagógusok bére, és a nagyobb teljesítményt díjazó, kiszámítható és tervezhető előmeneteli rendszer biztos életutat nyújt a pedagógusoknak. 
Az eddigi lépéseket felidézve rámutatott: szeptemberben átlagosan 34 százalékkal, januárban további 8-10 ezerrel forinttal nőttek a pedagógusbérek.  

Hoffmann Rózsa jelezte, idén szeptembertől újabb béremelés következik, a jogszabályban rögzített módon. A köznevelési államtitkár az MTI kérdésére azt mondta: az őszi emeléssel nagyjából átlagosan tízezer forintos nagyságrendű növekedés várható.  

Érzékeltetve a változásokat kifejtette: a tavaly szeptemberi emelés előtt a bruttó jövedelem 130-230 ezer forint volt, ez mostanra 230-310 ezer forintra nőtt, ami eléri az értelmiségi átlagfizetést. 

Míg egy 18 éve pályán lévő, főiskolai végzettségű tanár tavaly augusztusban 155 ezer forintot keresett, szeptember után 231 ezer forintra ugrott a bére, januárban pedig 240 ezer forint lett. Az újabb emeléssel szeptembertől 248 ezer forint lesz a bére, és ha a 14 éves gyakorlattal a szakvizsgázott kategóriába lép, portfólióját feltölti, januártól a mostani minimálbérrel számolva 273 ezer forintot keres majd - mondta. 

Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott, évtizedek óta nem volt olyen mértékű béremelés, mint ami az életpályarendszerrel megvalósul, és ez azt jelzi: amit ez a kormány megígért, azt meg is teszi. Ma már olyan országban élünk, ahol megbecsülik a pedagógusokat - mondta.

Szavai szerint az a cél, hogy megbecsült tanárok legyenek a pályán, akikre az iskola támaszkodhat. A jó tanár az iskola legfontosabb feltétele - rögzítette a köznevelési államtitkár, aki hangsúlyozta: a pedagógusok optimisták lehetnek, a gyermekek fejlődése érdekében végezhetik munkájukat.

Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója külön megköszönte, hogy a nem állami intézmények pedagógusait sem hagyta magukra a kormány. Náluk a szeptemberi emeléssel 30-80 ezer forintos bruttó béremelést tudtak végrehajtani. Évtizedes kimaradás után elindult valami a pedagógusok bérének rendezése területén is - értékelte.

Együtt-PM: Hoffmann Rózsa hazudott a pedagógus-béremelésről

Az Együtt-PM szövetség szerint a közoktatási államtitkár hazudott a pedagógus-béremelésről, ugyanis nem kapott minden pedagógus emelést, abból pont a legtapasztaltabbak, a rendszert a hátukon cipelők nem részesülnek.

Ezt Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM szövetség politikusa, a baloldali összefogás országgyűlési képviselőjelöltje közölte pénteken az MTI-vel az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkárának sajtótájékoztatójára reagálva. Hoffmann Rózsa pénteken azt mondta, szeptembertől újabb pedagógus-béremelés várható, átlagosan mintegy 10 ezer forintos nagyságrendben nőnek a keresetek. Hozzátette: egy éven belül háromszor nő a pedagógusok bére, és a nagyobb teljesítményt díjazó, kiszámítható és tervezhető előmeneteli rendszer biztos életutat nyújt a pedagógusoknak.
    

Szelényi Zsuzsanna közleményében azt írta, hogy "az Orbán-Simicska rezsim oktatási főkormányzója" ismét hazudott a pedagógus-béremelésről, mivel nem minden pedagógus kapott emelést, abból a legtapasztaltabbak, a rendszert a hátukon cipelők nem részesülnek.
    Az ellenzéki politikus szerint a bérnövelés nem ismer el számos többletmunkát és extra erőfeszítést, nem ösztönöz nagyobb teljesítményre. Az életpályamodell részletei továbbra sem ismertek, sőt a kormány úgy vezette be azt, hogy a teljes koncepció nincs is kidolgozva - tette hozzá.
    Úgy fogalmazott: "az orbán-hoffmanni iskolarendszer egy súlyosan centralizált, befelé forduló ország kiépítését szolgálja".
    Szelényi Zsuzsanna közölte, az Együtt-PM a kormányváltás után megszünteti az államosítást az iskolarendszerben, így a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot is, felszámolja az állami pénzen fenntartott magánmonopóliumokat. Az ellenzéki pártszövetség azt ígéri, hogy az erkölcs- és hittan helyett több lesz a matekóra, az olvasás, a nyelvóra és a számítástechnika.

A januári államháztartási hiány azt jelzi, hogy a kormány a választás évében "nemcsak fosztogat, hanem osztogat is" - jelentette ki az MSZP-s Burány Sándor pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.