Horthy Miklós Magyarország néhai államfője háborús bűnös.
Napjainkban a magyarországi politika, és sajnos, a közvélekedés szélsőjobbra tolódásának talán legijesztőbb jelensége a Horthy-kultusz. Persze, a "kivitelező" elsősorban a Jobbik, de koránt sem csak a Jobbik. A Fidesz, meglehet, abból a sunyi számításból, hogy "elszeresse" a Jobbik szavazóit a botrányba fulladt nyilas Nyírő újratemetési kísérlettől, Nyírő és Wass Albert tantervbe emelésétől, a helyi önkormányzatokra - Kereki, Csókakő - testált Horthy szobor-állításokig kiveszi részét a Horthy- rehabilitálásból (Ki hiszi el, hogy akár egyetlen rosszalló gesztus ellenében ezek az önkormányzatok mernének bármit is tenni?) Ha a szélsőségesek egyáltalán érvelnek, azt hozzák fel, hogy Horthy nem volt háborús bűnös,hiszen Nürnbergben csak tanúként hallgatták ki. Ez a beállítás éppen annyira rosszhiszemű, mint amennyire a jogi-történelmi tények nem ismeréséből ered.
Nézzük a hátteret az előzményeket! Az angolszász szövetségesek és a Szovjetunió többször és egyértelműen leszögezte, hogy a háborús bűnösöket, rangra, állami hivatalra való tekintet nélkül meg fogják büntetni. Maga az alapgondolat már megjelenik az I. Világháborút lezáró Versailles-i Békeszerződésben,amely már kimondja, hogy az agresszióért, a háború bevett szabályainak megsértéséért, a "nemzetközi erkölcs és a szerződések szentségének megsértéséért" indokolt a személyi felelősségre vonás. Ennek alapján a Versailles-i Békeszerződés 227-229. cikke alapján vádat emeltek II. Vilmos császár, valamint 997 német tiszt ellen. (Vilmos császár végül is a felelősségre vonás elöl a semleges Hollandiában kapott menedéket.) Az eljárás precedens értékű volt: megalapozta azt, hogy a háború, a "parancsra tettem" bűncselekmény estében nem mentesít senkit.
A II. Világháború alatt a szövetségesek ismételten leszögezték, hogy minden háborús-népellenes bűntett ellen fellépnek. A külügyminiszterek 1943 októberi moszkvai értekezletén kimondják, hogy "a fasiszta vezetőket és más háborús bűnösként ismert személyeket le kell tartóztatni és át kell adni az igazságszolgáltatásnak". Az 1945. január 20-i magyar fegyverszüneti egyezmény 14. pontjában az ország kötelezi magát, hogy közreműködik a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatásában… és az ítélkezésben e személyek felett. Ezután a szövetségesek jaltai nyilatkozata (1945. február 4-19.) leszögezi: "A összes háborús bűnöst bíróság elé állítjuk és haladéktalanul megbüntetjük."
Ugyanezt az elvet és gyakorlatot megerősíti a Németország feltétel nélküli kapitulációját rögzítő 1945. május 8-i dokumentuma. Végül a három győztes hatalom vezetőjének Potsdami Értekezlete (1945. június 17- augusztus 2.) 5. pontja rögzíti: "A háborús bűnösöket és azokat, akik részt vettek náci intézkedések tervezésében és végrehajtásában, le kell tartóztatni és bíróság elé kell állítani" (lásd: Halmosy Dénes Nemzetközi Szerződések, Jogi Könyvkiadó, Bp. 1983).
Oszlassuk el azt a tévhitet, hogy itt a győztesek, a "jaj a legyőzötteknek" elv alapján döntenek. Nem. 1939-re már a jogi-erkölcsi alapon álló nemzetközi bíráskodásnak minden jogi alapja megvan.
A teljesség igénye nélkül. 1927-ben a Nemzetek Szövetségének Közgyűlése egyhangú határozatban mondja ki, hogy "az agresszív háború sosem szolgálhat eszközül a nemzetközi viták elintézésére". Igaz, az agresszió pontos meghatározásával adós marad a dokumentum, de az 1928-as párizsi Briand-Kellog Paktum (Asztrid Brinad francia és Frank Kellog amerikai külügyminiszter volt a szerződés kezdeményezője) már pontosan rögzíti: "ünnepélyesen kijelentjük, hogy a támadó háborút, mint a nemzetközi viták megoldását, elítéljük és elutasítjuk,valamint: felek közötti bármely vitás kérdést kizárólag békés eszközökkel oldanak meg s a támadó háborút a szerződő felek elítélik. A szerződést aláírta Németország csakúgy, mint Magyarország, s mindkét ország a belső jog részévé tette.
Ilyen előzmények után 1945 augusztus 8-án Londonban az USA, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és Franciaország (hozzájuk Norvégiától Ausztráliáig 19 állam csatlakozott) jogtudósai megalkották a háborús főbűnösök megbüntetéséről szóló Nürnbergi Statútumot, a Nemzetközi Katonai Törvényszék alapdokumentumát. A Statútum négy pontban határozta meg a háborús főbűnöket: A) Támadó vagy szerződésszegő háborúk tervezése vagy erre irányuló összeesküvésben való vezető szerep. B) béke elleni bűncselekmények, azaz: az összeesküvéssel kirobbantott háborúban való részvétel, annak irányítása,folytatása. C) háborús büntettek, azaz a hadviselés normáinak megszegése, hadifoglyokkal való kegyetlenkedés. D) emberiesség elleni büntettek, azaz a polgári lakossággal szembeni kegyetlenség, tömeggyilkosság, politikai , vallási, faji okból való üldözés, deportálás, kiirtás, rabszolga munkára való kényszerítés.
Ugyanakkor a Nürnbergi Statútum kimondja, hogy a Nemzetközi Katonai Törvényszék csak olyan főbűnösök ügyében ítélkezik, akiknek bűnös tevékenysége számos országra kiterjedt, bűntetteik általános befolyással voltak a háború menetére. Azokat a háborús bűnösöket, akiknek bűnös cselekedetei nem kiterjedtek, nem egész Európát érintik, a Statútum elvei alapján az egyes országok joghatóságasi elé utalják.
Vagyis ez az az alapelv, amelynek alapján Horthy Miklós eleve nem tartozott a nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság hatáskörébe, ahol így érhetően csak tanúként hallgatták ki. Viszont a Statútum vádpontjai szerint felelősséggel tartozott Magyarország Népügyészségének és Népbíróságának.
A helyzete ugyanaz volt, mint mondjuk a román diktátoré. Ion Antonescut a román hatóságok a román hadsereg és fennhatósága által érintett területeken - Románia, Szovjetunió - elkövetett háborús és népellenes bűntettek miatt 1946 június 1-én halára ítélik. Hasonlóan a szlovák bábállam vezetőjét, Jozef Tisót, a norvég Vidkum Quislinget, vagy a francia kollaboráns Pierre Lavalt, akiket hasonló jogelvek alapján a szlovák, a norvég és a francia bíróságok ítélik el.
Ezen kívül Jugoszlávia teljes joggal kikérhette volna Horthyt. Mint, ahogy kikérték és elítélték a döntőképp Újvidéken és környékén 1942. januárjában a magyar csendőrség és katonaság által végrehajtott, több mint 3300 ártatlan civil legyilkolásával járó razzia miatt Szombathelyi Ferenc vezérezredest, a Honvéd Vezérkar főnökét. Őt - talán túlzó módon - halára ítélték, mint legfőbb honvédségi elöljárót a jugoszláv hatóságok, annak ellenére, hogy Szombathelyi kezdeményezte az újvidéki főbűnösök felelősségre vonását. Közülük Deák László ezredest és Feketehalmy-Czeydner Frenec altábornagyot Horthy személyesen mentesítette az eljárás alól.
A Nürnbergi Statútum szerinti vádpontokat nézve Horthy Miklós felelőssége úgy is, mint államfőé, és úgy is, mint a honvédség legfelsőbb haduráé, egyértelmű. Egyértelműen bűnös, de legalább is bűnrészes - az 1941. június 27-én, mindmáig tisztázatlan, és ilyen sorsdöntő lépéshez képest jelentéktelen kassai bombatámadást ürügyként kihasználva - a Szovjetunió elleni támadás elrendelésében. Annál is inkább, mivel 1941 nyarán Hitler éppenséggel ellenezte a gyengén felszerelt, rosszul kiképzett magyar hadsereg hadba lépését.
Egyértelmű Horthy felelőssége abban is, hogy Magyarország 1941. december 12-én hadat üzent az Egyesült Államoknak is. A háborús bűnös Bárdossy László miniszterelnök az államfő hozzájárulása nélkül ezt semmiképp sem tehette volna meg.
Később, 1942 tavaszán-nyarán a 2. Magyar Hadsereg frontra küldése már csak következménye az 1941-es hadba lépésnek. Igaz, a súlyos moszkvai veresség után, 1942 tavaszán már egyértelmű a német nyomás, hogy (Jány Gusztáv, a 2. Magyar Hadsereg főparancsnokának megfogalmazása szerint "ütköző élőerőnek") újabb 200 ezer embert küldjenek a magyarok a szovjet frontra. Viszont megállapítható Horthy felelőssége abban, hogy a silányul felszerelt, téli hadviselésre alkalmatlan hadsereget legkésőbb 1941 decemberében meg sem próbálta a pusztulás elöl hazarendelni.
Továbbá Horthy legsúlyosabb - akár hazaárulásnak is minősíthető - bűntette, hogy az ország 1944. március 19-i német megszállása után nemcsak a helyén marad, de - mintegy legitimálva a történteket - kinevezi Sztójay Dömét miniszterelnöknek. Ezzel törvényesítette Sztójay összes később intézkedését. Úgy a több mint 400 ezer vidéki zsidó származású magyar állampolgár halálba deportálását, mint ahogyan az ország élő erejének és anyagi forrásainak totális háborús igénybevételét. A teljes magyar közigazgatás, alispánok, polgármesterek többsége, a csendőrség, a kormány, a Horthy Miklós által kinevezett miniszterelnök utasítására mind a deportálást, mind az újabb és újabb alakulatok frontra küldését "törvényesen", az államfő kinevezésének értelmében hajtják végre.
Mint tudjuk a német katonaság egyáltalán nem vett részt a deportálások lebonyolításában, a mintegy kilencven tagú Eichmann kommandó is csak az elvi irányítást adta. A deportálást,valamint az ország kifosztását a magyar karhatalom és közigazgatás a kormány utasítására hajtotta végre. E példátlan méretű kollaborálás nélkül - miként ezt Edmund Weesenmayer, teljhatalmú német megbízott is tanúsította - 51 nap alatt több mint 400 ezer ember deportálása, valamint az ország 1944 márciusát követő totális háborús részvétele megoldhatatlan lett volna.
Horthy Miklós legalább is közvetett felelőssége egyértelmű a civil lakosság elenni bűntettekben. A magyar honvédség a Szovjetunió területén ártatlan emberek ezreit végzi ki, falvak tucatjait égeti fel pusztán azért ,mert partizánok jelenlétére gyanakodnak. (lásd Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban, Bp., Osiris, 2005)
Horthynak ezekről a bűntettekről, csak úgy, mint a munkaszolgálatosok tömeges meggyilkolásáról, halára éheztetéséről tudnia kellett. Annál is inkább,mert a rövid ideig honvédelmi miniszter, tisztességes nagybaczoni Nagy Vilmos részletesen jelentett mindent a kormányzónak. (Ugyanígy heti rendszerességgel tett jelentést Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök is.)
Horthy Miklós bűnrészessége ugyancsak egyértelmű a negyedek nürnbergi vádpontban. Vagyis a polgári lakosság kiirtása, politikai, faji alapú üldözése, rabszolga munkára kényszerítése (munkaszolgálat).
Horthy Miklós a polgári jogegyenlőséget megszüntető zsidótörvényeket mindvégig helyesnek ítélte, hozzájárulása nélkül ezeket a törvényeket nem lehetett volna hatályba léptetni. Sőt, az első numerus clausus-szal (1920 XXV tc.), Európa első generális faji törvényével Magyarország messze megelőzte a hitleri Németországot.
Horthy közvetett felelőssége a vidéki zsidóság halálba deportálásában egyértelmű. A vidéki zsidóság - több mint 400 ezer állampolgár, gyerekek, nők, aggastyánok - deportálását Horthy szó nélkül tűrte, meg sem próbált ellene bármit tenni. Az, hogy a kormányzó teljesen tehetetlen volt a németek miatt, valótlanság. Mikor a XII. Pius pápa, a svéd király, főként pedig az USA elnöke, Roosevelt figyelmezteti, hogy ha nem tesz valamit a deportálások ellen, nem fogja elkerülni a legsúlyosabb felelősségre vonást, Horthy igenis cselekszik. 1944. június 26-án a Koronatanácson intézkedik, hogy a fővárosi zsidóságot ne deportálják. És az állítólag tehetetlen Horthy utasítására valóban leállítják a deportálást. De azért ne adjunk hitelt a "zsidómentő" Horthy legendájának. Ugyanis a kormányzó néhány nap múlva mégis hozzájárul a fővárosi zsidóság deportálásához. Nem rajta múlott, hanem Románia 1944. augusztus 21-i sikeres kiugrásának, és a szovjet hadsereg gyors előretörésének volt köszönhető, hogy a budapesti zsidóság deportálására már nem kerül sor.
Horthy Miklós államfő bűntettei ma már Karsai László professzor, Gerő András és mások kutatásai alapján nyilvánvalók és köztudottak. Egyetértünk a tekintélyes tudós, Bojtár Endre megállapításával: Horthy Miklós lelkét legalább 700 ezer magyar és iszonyúan sok nem magyar (orosz, román, szerb) ember halála terheli. Horthy bűnrészes volt magyar és nem magyar vétlen állampolgárok elpusztításában, s háborús bűnös volt, mert minden ok nélkül hadat üzenet a Szovjetuniónak, az Egyesült Államoknak, és megtámadta Jugoszláviát (lásd: Élet és Irodalom, 2012. szeptember 21.).
Hogy Horthy Miklóst miért nem állították bíróság elé, az Sztálin cinikus számításán múlott. Nagy Ferenc miniszterelnök emlékirataiból közismert, hogy a magyar delegáció 1946 áprilisi moszkvai látogatása alkalmából Sztálin Nagy Ferenc elképedésére vacsora közben odavetette: ne ítéljék el Horthyt. Először is Horthy már öregember, azután nem szabad elfelejteni, hogy mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944 őszén.
Alapos okkal föltételezhetjük, hogy Sztálin túlértékelte Horthy szerepét az 1945 utáni Magyarországon. Valószínűleg úgy kalkulált, hogy ha eljátssza a "kegyelmes nagyúr" szerepét, akkor legalább egyelőre elfogadhatóbb lesz a háború utáni Magyarország számára. Mindenesetre Sztálin közbelépésére állnak el Titóék is attól, hogy a volt kormányzót Belgrádban bíróság elé állítsák. A nyugati hatalmak - mivel sem a szovjetek, sem a magyar hatóságok nem léptek fel - beérték azzal, hogy Horthyt lényegében száműzik Portugáliába.
Horthy Miklós aggastyán mivolta, az 1939 után növekvő - igen lassan növekvő! - német nyomás, 1944 márciusa után a német hadsereg magyarországi jelenléte - ez mind valószínűleg enyhítő, de semmiképp sem mentő körülmény lehetett volna egy, a magyar nemzet önismeretével, múltunk tragédiájával szembenéző Horthy-perben.
Azon túl, hogy a fentiekben bizonyítottuk, semmi értelme arra hivatkozni, hogy a kormányzót Nürnbergben nem ítélték el, semmilyen mentség nincs a jelenlegi botrányos Horthy-kultuszra! Az 1947-es Párizsi Békeszerződés leszögezi: Magyarország meg fogja tenni a szükséges lépéseket ahhoz, hogy biztosítsa a háborús bűnösök letartóztatását és kiadását a bírósági eljárás érdekében . A háborús bűnök, valamint a béke és az emberiesség ellen elkövetett, avagy az ilyenekben való részességgel vádolt személyek bíróság elé állítását. Valamint Magyarország intézkedik magyar területen minden fasiszta jellegű vagy katonai színezetű szervezetnek feloszlatásáról (Magyar Békeszerződés, 5. és 6. cikk). Egyébként ez, valamint Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1948. december 10.), valamint a Helsinki Záróokmány (1975. augusztus 1.) bőséges jogalapot szolgáltat arra is, hogy a Jobbikot, mint politikai mozgalmat a magyar hatóságok betiltsák.
Ehelyett az, hogy a magyar főváros szívében egy náci érzelmű lelkész a Hazatérés templomának előterében - sok más Horthy tér, utca, szobor után - Horthy-szobrot avatott, minden határt átlépett. Az 1956-os véres megtorlás óta nem fordult elő, hogy az Egyesült Államok hivatalosan és a diplomáciában szokatlanul éles hangon tiltakozzék a háborús bűnös, népirtó, a nyugati szövetségesek ellen is hadat viselő kormányzó dicsőítése ellen.
De függetlenül a heves és jogos amerikai tiltakozástól, minden tisztességes magyar állampolgárnak kötelessége a Horthy-kultusz ellen - is - felemelni tiltakozó szavát, és végre határozottan kimondani: eddig és nem tovább!
