időjárás;előrejelzés;

Fotó: Thinkstock

- Hidegfrontot hoz a hétvége

Pénteken inkább csak északon, északkeleten alakulhat ki jelentéktelen csapadék, ugyanakkor a Dunántúlon és délkeleten a nap is kisüthet. Többfelé megerősödik, nyugaton viharossá fokozódhat a délies szél, nyugaton és délkeleten akár már 10 fok körüli maximumokat is mérhetünk. Hajnalra többfelé köd képződik. 

Szombaton sok lesz felettünk a felhő, többfelé várható eső, nagyobb mennyiség a Dunántúlon. A déli, délkeleti megélénkülhet, enyhe idő várható.

Vasárnap egy hidegfrontnak köszönhetően sokfelé kell számítanunk esőre, záporokra, több helyen jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A légmozgás több alkalommal megélénkül, olykor meg is erősödik, de továbbra is enyhe időre van kilátás.

Simon Gábor kilép a Szocialista Pártból, és visszalép a képviselői jelöltségtől. Az alábbiakban szó szerint közöljük a politikus nyilatkozatát.