Budapest;Bukarest;WTA-torna;

- Budapest helyett Bukarestben lesz WTA-torna Wimbledon után

 Budapest helyett Bukarest adhat otthont WTA-tornának a wimbledoni nyílt teniszbajnokságot követően.

 A július 7-ével kezdődő héten sorra kerülő viadal összdíjazása 250 ezer dollár lesz - tudatta szerdán a honlapján a női profi versenyeket szervező WTA. A csere tényét Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) főtitkára megerősítette az MTI-nek.

A budapesti tornát - amely 19 évig szerepelt a nemzetközi versenynaptárban - tavaly a román Simona Halep nyerte meg. Magyar győztest egyéniben kétszer avattak, mindkétszer - 2009-ben és 2010-ben - Szávay Ágnes bizonyult a legjobbnak.

"A Magyar Tenisz Szövetség mindent megtett, hogy Budapesten tartsa a tornát, ugyanakkor magánrendezvényről van szó, így a végső eredményt csak a verseny tulajdonosa befolyásolhatja" - mondta Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke, hozzátéve: "Bízunk benne, hogy hosszú távon vissza lehet hozni a tornát Budapestre".

Moszkva minden körülmény ellenére folytatja a segítségnyújtást a testvéri Ukrajnának, de nem avatkozik be a belügyeibe - jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerdán az orosz Kommerszant FM rádió műsorában.