Publicisztika;Józsa István;MNO;

- MSZP: az MNO hazug kérdései

A Magyar Nemzet Online kedden megjelent írásának címében azt kérdezi: "Hová vándorolhattak Józsa paksi milliárdjai?", amivel az MSZP szerint a kérdés azt sugallja, hogy a szocialista képviselőnek voltak milliárdjai. Józsa István több alkalommal is beszámolt, a Gépkar Kft-nek, amelyben résztulajdona volt, tíz év alatt mintegy hatmilliárd forint forgalma volt, ez azonban nem nyereség.

Az évente átlagosan hatszázmilliós forgalom után a tulajdonosok kevesebb mint 40 millió forint nyereség sorsáról dönthettek, s a Gépkar Kft. nyeresége nem jelent meg a „legnagyobb szocialista szervezet finanszírozási rendszerében” sem – hiába is álcázza erre vonatkozó újabb kérdéssel a feltételezését az MNO - írja közleményében az MSZP
  
Nem igaz tehát, hogy „milliárdokat nyertek” volna a paksi atomerőműről, s hazugság az is, hogy – amint az MNO írja – „Józsa István az MSZP budapesti vezetésének gazdasági alelnöke lett, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a szocialisták fővárosi pártpénztárnokának tekinthető”. E hibára az MSZP sajtóosztálya külön is felhívta a témáról kérdező magyar nemzetes újságíró figyelmét, ám a portál a nyilvánvaló ténybeli tévedést sem volt hajlandó kijavítani.

Az MSZP felszólítja a Magyar Nemzet Online-t, hogy törölje a hazugságokat a közleményből, javítsa ki tévedéseit, különben jogi elégtételt kérünk.

A TIGÁZ Zrt. 500.000 forinttal támogatta a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány működését. Az adománynak köszönhetően a Társaság életmentő, égési kötszerek éves készletének beszerzéséhez járult hozzá. A cég a tavalyi évhez hasonlóan 2014-ben is támogatja a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat alapítványát. A Társaság adományával életmentő Water Jel égési kötszerek beszerzésével segíti a szervezetet.