MSZP;Simon Gábor;

- Simon Gábor felfüggesztette párttagságát

A Magyar Szocialista Párt vezetésének kezdeményezésére Simon Gábor azonnali hatállyal felfüggesztette párttagságát és valamennyi, a pártban betöltött tisztségét - tájékoztatnak közleményben a szocialisták.  

Az MSZP vezetése csütörtökre kezdeményezte a párt illetékes testületeinek összehívását, hogy a sajtóban megjelent információkkal kapcsolatban a helyzet tisztázása érdekében meghallgassa Simon Gábort, és azt követően haladéktanul megtegye a szükséges lépéseket.

A MSZP a közleményben azt is írja, jelenleg nem tudható minden kétséget kizáróan, hogy a sajtóban megjelent állításokból mi igaz, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy mielőbb kiderüljön az igazság.

 

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!

A paksi bővítés ügyében Rogán Antal megint nem a lényegről beszél, személyeskedéssel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy Orbán Viktor egyszemélyben kötött olyan titkos szerződést, amely eladósítja még az unokáinkat is- írja közleményében Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A szocialista politikus szerint a paktum 100 évre előre meghatározza az ország energiapolitikáját, és orosz energiagyarmattá teszi Magyarországot!