biztosító;kátyúkár;

Fotó: Tóth Gergő, Népszava.

- A kátyúkárok felét nem fizetik ki a közútkezelők

Bizonyítottság hiányában az autókban keletkezett kátyúkárok 40-50 százalékát nem fizetik ki a közútkezelők - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-vel.

 Az autó sérülését elsősorban fényképpel lehet bizonyítani, de ajánlott - a méretek érzékeltetésére - beazonosítható eszközt tenni a kátyú, illetve a sérülés mellé. Akit komolyabb kár ért, annak ajánlatos rendőrt hívni, illetve feljegyezni a szemtanúk adatait.

A közútkezelők - a nem kellően dokumentált kátyú, illetve az általa okozott kár mellett - többnyire azzal utasítják el a kártérítést, hogy például a vezető gyorsabban hajtott a megengedettnél, tábla jelezte az úthibát, illetve a vezető elhajtott a helyszínről és csak később intézkedett a kára miatt.

Az országos közutak és az autópályák kezelője a Magyar Közút Nonprofit Zrt., míg a lakott területeken belül az önkormányzatok a közútkezelők. A Magyar Közút múlt év novemberében vette át az autópályák kezelését az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-től.

A FBAMSZ a felsorolt problémák miatt javasolja az autósoknak a kátyúkár biztosítást.

Fedezőménként folytatja a Bábolnai Nemzeti Ménesben Overdose. A kilencéves magyar versenyló kedden költözik át a dunakeszi Alagi Tréningközpontból Dióspusztára.