A rangos amerikai napilap méltatása szerint a 92 évesen elhunyt rendező "nemzete történetének epizódjait arra használta fel, hogy a kritikusok által magasztalt példabeszédeket készítsen a háborúról és az elnyomásról". A szerző, Bruce Weber felidézte, hogy Jancsó több mint 50 éven át volt filmkészítő, s karrierjének korai szakaszában tett szert nemzetközi elismertségre filmjeinek különleges stílusával és tartalmával.
"A hosszú felvételeiről és a bonyolult kameramozgatásáról vált ismertté, amelyek gyönyörű, de hűvös és távolságtartó vizuális hatásokat eredményeztek, ezek az erőszakos vagy megalázó elnyomásról szóló jeleneteket különösen dermesztővé tették" - szól a nekrológ.
A cikk kitért arra, hogy az 1965-ben elkészült Szegénylegényekben sokan a Szovjetunió elleni 1956-os magyar felkelés kommentárját látták, ugyanakkor idézte Jancsó egy 2003-ban a Kinoeye-nak adott interjúját, amelyben a rendező cáfolta, hogy a film témája '56 lett volna.
"Ez a film arról a tényről szól, hogy vannak emberek, aki szabadok akarnak lenni és vannak olyan emberek, akik ezeket elnyomják. Az elnyomók mindig ugyanazokat a módszereket alkalmazzák. Az olyan helyeken, ahol nincs szabadság - Törökországban, Iránban, Kínában - ez egy nagyon egyszerű egyenlet" - mondta.
A nekrológ megemlíti egyebek között, miszerint Jancsó a Még kér a nép című, mindössze 27 snittből álló filmjében, amellyel Cannesban 1972-ben elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, "buja szépséggel, szinte érzéki balettként" mutatja be a 19. századi parasztfelkelést. Rámutatott, hogy a rendező filmjeiben sohasem szégyellte bemutatni a női meztelenséget. (A cikket a rendező portréja mellett a Még kér a nép egyik jelenete illusztrálja.)
Az hatalmas életműből a lap a Csillagosok, katonák (1967) című filmről tett még említetést és idézte saját kritikusát, Roger Greenspunt, aki szerint Jancsó a filmjeit nem annyira rendezte, mint koreografálta. A The New York Times megemlékezetett arról is, hogy az elhunyt alkotó dokumentaristából vált játékfim-rendezővé.
Citálta Jancsót, miszerint "nagyon-nagyon könnyű" volt átállni a dokumentumfilmes műfajról a fikcióra. "Minden filmhíradó, amit készítettünk, amúgy is fikció volt. Ezek hazugok voltak és én tudtam, hogy hazudtak. De a játékfilmek stílusában készültek, ahol mindent színre kellett vinni és meg kellett rendezni. Az ember szíve szakadt meg, hogy ezt így kellett csinálni, mert nagyon hazug volt" - mondta a New York-i újság szerint Jancsó.
A cikk említést tett arról is, hogy Jancsó Miklós Cannes-ban 1979-ben, Velencében 1990-ben a Budapest Filmfesztiválon pedig 1994-ben életműdíjat kapott. A lap a gyászolók között megemlítette a rendező harmadik felségét, Csákány Zsuzsát, valamint négy gyermekét.
Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!