Műsormagazin;Orbán-kormány;kihűlés;közmédia;

- Társadalmi tragédiát titkol el a magyar közmédia!

Megdöbbentő, hogy az Orbán-kormány utasítására a közmédia nem adhat hírt arról, hogy ezen a télen már 88 ember halt meg kihűlés miatt. A Magyar Szociális Fórum hiába kéri a nyilvánosság segítségét, a Fidesz által vezérelt médiumoknak évek óta hallgatniuk kell a fagyhalál okozta tragédiákról - írja közleményében Lukács Zoltán.

Tavaly ősz óta 88 honfitársunk halt meg kihűlés miatt – ezzel már több mint 1100-ra emelkedett azoknak az áldozatoknak a száma, akik 2010 szeptembere óta szenvedtek fagyhalált. Megrázó, hogy a szerencsétlenül járt emberek többsége nem is az utcán, hanem saját lakásában lelte halálát a hideg miatt. Ezekről a tragédiákról azonban a közszolgálati médiának hallgatnia kell, mivel az ilyen hírek elrontanák a Fidesz-kormány sikerpropagandáját.

A legnagyobb baj azonban az, hogy a Fidesz a tragédiák megelőzésében sem partner. Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese tavaly négyszer is kezdeményezte egy 10 milliárd forintos fagyhalál elleni pénzügyi alap létrehozását az MVM Zrt. 40 milliárdos profitjából. Ebből azokat támogatnák, akiknek lakásában díjhátralék miatt már nincs sem villany-, sem pedig gázszolgáltatás. A Fidesz frakció azonban minden alkalommal leszavazta a javaslat napirendre vételét.

Az MSZP hamarosan ötödszörre is benyújtja javaslatát a fagyhalál elleni pénzügyi alap létrehozásáról. Bízunk benne, hogy a Fideszben feltámad az emberség és végre segít megmenteni honfitársaink életét.

Még el sem készült a vitatott Szabadság téri '44-es német megszállási emlékmű, Orbán Viktor talán már most egy új emlékmű tervén töri a fejét. Legalábbis a Népszabadság kormány(fő) közeli forrásai "nem lennének meglepve", ha - a Fidesz tavaszi győzelme esetén - jövőre, április 4-én, a szovjet megszállás áldozatainak tiszteletére állítanának emlékművet. Ha így lesz, ennek ugyanaz lesz az oka, mint amiért a lap fideszes informátorai szerint a kormányfő a hazai és a nemzetközi botrány ellenére körömszakadtáig ragaszkodik a március 19-én felavatandó birodalmi sasos-arkangyalos német megszállási emlékműhöz is: a XX. század sorsfordító eseményeit illetően ugyanis Orbán Viktornak "történelmi küldetéstudata" van.