A háromszoros Európa-bajnok, vb-érmes és olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklósról mindig tudni lehetett, szereti a kalandokat. A jelenkor legeredményesebb magyar dzsúdósa másfél éve találkozott az UNIQA Sandlander Team tagjaival, Sebestyén Sándorral és Bognár Józseffel, és már akkor sejteni lehetett, hogy ebből a találkozásból egyszer majd kisül valami.
" A 2014-es Dakar-rally előtt jött egy felkérés Sebestyén Sándorék részéről, hogy mi lenne, ha a Dakaron részt vennék, mint versenyző. Rábólintottam, hogy menjünk. Alig hangzott el az ámen és már itthon is vagyunk" - elevenítette fel Ungvári.
A dzsúdós nem nehezéknek ment, másodnavigátori szerepet töltött be a csapatnál, de minden munkából kivette a részét: ha kellett kereket cserélt, ásott, figyelte a pályán történteket, és ha észrevett valamit, azonnal jelezte társainak.
Ráadásul, mivel hátul ült az autóban, az ő feladata volt az étel és az ital eljuttatása a csapat többi tagjának. A kiváló cselgáncsozó azzal is foglalkozott, hogy jó hangulat legyen a kocsiban, nehéz találós kérdésekkel próbált túljárni Bognár József és Sebestyén Sándor eszén.
"Minden napra kitaláltam egy-egy feladványt. Általában tudták a választ, de volt olyan nap, amikor kifogtam rajtuk"- nyilatkozta a dzsúdós. Ungvári Miklós babonából nem ült a volán mögé, elmondása szerint nem akarta megbontani a csapategységet. A verseny számára más volt, mint amire számított.
"Azt gondoltam nem lesz ennyire színes, ennyire izgalmas ez a viadal. Szinte mesebeli élményeket adott néhány szakasz, hiszen volt olyan, amikor a felhők fölött autóztunk, ami lenyűgöző volt. Ilyen élményt eddig csak repülőből éltem át.Rengeteg állatot és gyönyörű tájakat láttunk. Ki kell emelnem a homokdűnéket, a hegyi forrásokat, valamint a lámákat és a sivatagi rókákat. Előfordult, hogy teljesen elfelejtettem hol vagyok, hogy hány kilométer van még hátra a távból, egyszerűen csak gyönyörködtem a tájban"- mondta az olimpiai ezüstérmes.
A legjobb élményének a homokdűnéken való lerohanást találta sportoló. A legnehezebb feladatok közül többet is kiemelt."A csapat többi tagjának a magasság okozta a legnagyobb problémát, nyomta a fejüket a sisak. Nekem más okozott nehézséget, én a homokkal küszködtem a legjobban. Belement mindenhova, úgy éreztem, hogy nem fogunk tudni megtenni 300 kilométert, mert meg fogok fulladni a sivatagi homoktól. Az autók meg felverték előttünk a port, Sanyi alig látott, így elég nehéz volt vezetni" - tette hozzá Ungvári, aki a Dakaron is kamatoztatni tudta cselgáncs tudását.
- "Nem a versenyre, én a dzsúdóra készültem. Állítom, egy jó cselgáncsozónak ezt a megpróbáltatást ki kell bírnia. Egyetlen dologra nem készültem fel, és az az állandó egy helyben ülés volt. Kockásra ültem a hátsó felemet, sokszor gondoltam arra, hogy egy párnát be kellett volna tennem. Az állóképességemmel, úgy érzem nem volt gond."
Ungvári Miklós edzője nem örült annyira, hogy részt vesz egy ilyen kemény és embert próbáló feladatban, és úgy gondolta inkább maradjon a cselgáncsnál. A szövetség elnöke, Dr. Tóth László azonban mindenben támogatta. Mindenesetre a dzsúdós nem hogy elijedt volna a sivatagtól, hanem éppen azt tervezi, hogy jövőre ismét rajthoz áll.
"Már most hiányzik a versenyzés. Hiányoznak azok a látványosságok, kalandok, amiket nap, mint nap láttunk és átéltünk, úgyhogy nagyon remélem, jövőre is visszatérek" - jelentette ki Ungvári.
Idén júniusban Budapest lesz az egyik állomása a Judo Grand Prix sorozatnak. A sportoló ennek nagyon örül, mivel elmondása szerint rengeteg energiát kap a magyar szurkolóktól, és ez a verseny lesz számára a riói olimpiai kvalifikáció egyik legfontosabb kezdőviadala. Akiről most már tudjuk, a tatami és a hazai közönség mellett a sivatagi száguldás is közel áll a szívéhez…
