áramszolgáltatók;ELMŰ;DíjNet;

- Elmű-Díjnet háború: az áramszolgáltató nyert

Eldőlni látszik az Elmű-Díjnet vita arról, kinek a honlapján lehet ezen túl az áramszámlákat kezelni. A hétvégén még arról értesítette a Díjnet a mintegy 70 ezer elmű/émászos ügyfelét, hogy megtalálta a megoldást, hogy továbbra is az integrált oldat használhassák az áramszolgáltató számláinak kezelésére és fizetésére. Csütörtök reggel újabb levelet kapott az a tizenötezer ügyfél, aki már élt is a Díjnet kínálta lehetőséggel: vissza az egész, az Elmű kizárta ezt a megodást. Az ügyfél pedig csak kapkodja a fejét.  

A díjfizetési kálvária azzal kezdődött, hogy az Elmű-Émász közölte: a január 16-a után készült számlákat "már nem áll módjukban a Díjnet felületén bemutatni". Azok az ügyfelek, akik továbbra is elektronikus úton akarják rendezni számláikat és nem szeretnének visszatérni a papíralapú számlázáshoz, kénytelenek voltak az Elmű-Émász oldalán regisztrálni és megismerkedni az új rendszerrel. A Díjnet kidolgozta áthidaló megoldását és a hétvégén "Megoldottuk!" felkiáltással arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy újabb regisztráció után mégiscsak lehet majd rajtuk keresztül rendezni a villanyszámlát.

Az Elmű-Émász a hét elején dörgedelmes levélben figyelmeztette a fogyasztókat arra, hogy a Díjnet ötlete szerintük adatvédelmi és ügyfélkapcsolati szempontból is aggályos. Egyben közölték, hogy mindenki csak saját felelősségre vegye igénybe ismét ezt a szolgáltatást.

Eddig mintegy 15 ezren úgy tetszik gyorsan örültek annak, hogy továbbra is egy helyről fizethetik a közüzemi számlákat és éltek a Díjnet kínálta újabb regisztrációval. Ők aztán végképp csodálkozhatnak: mi itt a baj, és miről vitázik a két szolgáltató?

A Díjnet ma reggeli levele így kezdődik: "Mi igazán megpróbáltuk - sajnos nem sikerült". Közölték, hogy mégsem lehet majd elműs számlát fizetni rajtuk keresztül, mert az Elmű-Émász honlapján váratlanul megszüntették az elektronikus számlák e-mailben történő küldésének funkcióját.

"Határozottan állítjuk, hogy megoldásunk sem adatvédelmi, sem technikai oldalról nem aggályos. Természetesen az ELMŰ-ÉMÁSZ-nak bármikor módjában áll honlapján változtatásokat végrehajtani, jelen esetben ez a változtatás sajnos szolgáltatásunk ellehetetlenülését eredményezte" - tették hozzá a Díjnettől.

 A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet után 10 072 betétest kártalanít az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA).