földrengés;kárbejelentés;

- Több mint 500 kárbejelentés - 31 milliós kárkifizetés

A január 19-én hajnalban, Észak-Magyarországon tapasztalt földrengés kapcsán összesen 539 kárbejelentés érkezett a Groupama Garancia Biztosítóhoz ez idáig. A bejelentések közel 80 százalékát a biztosítótársaság már lezárta, több mint 31 millió forintnyi kárkifizetéssel.  

A Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának információi szerint január 19-én hajnalban egymás után két földmozgást is mértek. Fél három után pár perccel egy, a Richter-skála szerinti 4,3-as  erősségű földmozgást érzékeltek, majd később egy 3,3-es erősségű utórezgést. A földmozgások epicentruma mindkét esetben a Nógrád megyei Cserhátsurány külterületein volt, a rengést azonban még Budapesten is érezni lehetett.

A Groupama Garancia Biztosító adatai alapján a legtöbb bejelentés vakolati károk és végfal elmozdulások miatt érkezett. A repedések mentén tapasztalható festés állagából a kárszakértők könnyedén meg tudják állapítani, hogy a repedés a földrengés során vagy pedig korábban keletkezett.

A szakértők elmondása szerint a 19-én tapasztalt rengést követően igen minimális esetben találkoztak a földrengésre jellemző, nagymértékben szétnyílt repedésekkel, kéménykárokkal.

A Groupama Garancia Biztosító ügyfelei számára összesen 31 986 303 Ft-ot fizetett ki a helyreállításokra, a kárfelmérés során tapasztalt átlag kárösszeg pedig 150 ezer forintra tehető.

Nem számít ritkaságnak a földrengés Magyarországon

A GeoRisk Földrengés Mérnöki Iroda adatai alapján, Magyarország területén évente átlagosan 100-120 kisebb (maximum 2,5 magnitúdójú) földrengést regisztrálnak, melynek nagy része a lakosság számára egyáltalán nem is érezhető. A rengések megfigyelt gyakorisága alapján, az ország területén évente négy-öt olyan földrengés történik, mely az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okoz. Jelentősebb károkat okozó rengés csak 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó (5,5-6,0 magnitúdójú földrengés) 40-50 évenként alakul ki.

 

Nyolc különböző műfajú előadást tekinthet meg a közönség a február 6-tól 9-ig megtartandó Táncfarsangon a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.