létszámleépítés;elbocsátások;Dunaferr;

- Folytatódnak az elbocsátások a Dunaferrnél

Megkezdődött a létszámleépítés második üteme az ISD Dunaferr Zrt.-nél, miután a menedzsment hétfőn és kedden átadta a nevesített listákat a központi üzemi tanácsnak – közölte a vállalatcsoport HR-igazgatója kedden az MTI-vel.

Mezőközy András elmondta, hogy a listán „száz körüli” munkavállaló található, de az első ütemben elbocsátott 158 dolgozóval együtt is „mindenképpen négyszázon belül marad” a leépítettek létszáma. Hozzátette: az elbocsátásban érintettek között van kölcsönzött munkaerő is, de főként az adminisztratív területről küldenek el dolgozókat.

Közölte: az ISD Dunaferr Zrt. mellett az ISD Kokszoló Kft.-nél 25 fős, míg az ISD Power Kft.-nél tízfős elbocsátás van folyamatban.

A Dunaferr vezetése tavaly augusztusban jelentette be, hogy létszámleépítést tervez a veszteségesség megállítása érdekében. Kezdetben 1500 dolgozó elbocsátásról volt szó, a kormánnyal folytatott tárgyalásokon azonban novemberben sikerült megállapodni arról, hogy mintegy 400 embert küldenek el. A leépítés első lépcsője meg is történt az év végén.

Szerda reggel hat órától fokozott készenlétben állnak a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkagépei, hogy haladéktalanul megkezdhessék a síkosságmentesítést havazás esetén - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ kedden az MTI-vel.