Bioritmus;Szemem Fénye Alapítvány;piros;

- Bálint nap pirosban

A piros a szerelem, a szeretet színe. Idén mindkét érzésünket egyszerre mutathatjuk ki, amikor részt veszünk a Szemem Fénye Alapítvány hagyományos, Öltözz pirosba! akciójában. 2014-ben ugyanis Bálint napon, február 14-én megjelenésünkkel fejezhetjük ki, hogy a súlyos betegségben szenvedő gyermekek mellett állunk. Pirosban.

Negyedik alkalommal rendezi meg a Szemem Fénye Alapítvány az Öltözz pirosba! nevet viselő jótékonysági akcióját. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek és családjaik ellátását felvállaló alapítvány arra kér mindenkit, hogy február 14-én, pénteken vegyen fel egy piros ruhadarabot, s 200 forinttal támogassa a Dóri Ház működtetését. Hazánk első gyermekhospice háza ingyenesen nyújtja szolgáltatásait, miközben rendszeres állami finanszírozásban nem részesül. Fenntartását a Szemem Fénye Alapítvány nagyrészt adományokból fedezi.

 

Valentin nap az angolszász világban ismert, mára a világ jelentős részén elterjedt ünnep. Sokan idegenkednek tőle, de az Öltözz pirosba! akció kapcsán most hazai színt kaphat. Ráadásul a piros ruhák, kiegészítők viselésén túl, másként is utalhatunk ekkor a szolidaritásunkra. Az akcióba bekapcsolódók ehetnek akár piros ételeket, ihatnak piros italokat, pirosba burkolhatják üzletüket, sőt a legbátrabbak még a hajukat is befesthetik.

 

A Szemem Fénye Alapítvány várja tehát magánszemélyek, közösségek, közintézmények, klubok, baráti körök, cégek és vállalkozások jelentkezését, akik szeretnének egy remek hangulatú jótékonysági megmozdulás részesei lenni. Jelentkezni és további információkat kérni a 72/526-658-as telefonszámon, vagy az [email protected] e-mail címen lehet, s az alapítvány honlapja (http://www.szememfenye.hu/) szintén hasznos tudnivalókkal szolgál.

A Sanger Kutatóintézet vezetésével a kutatók dekódolták a rák DNS-ét egy huskyhoz hasonló hajdani kutya maradványaiban, amelynél a daganat először kialakult - tudósított a BBC hírportálja a Science tudományos folyóirat friss számában közzétett tanulmányról.