pedofília;Dunakeszi;

- Gépek tartják életben a pedofíliával vádolt dunakeszi tanárt

Első fokon 8 év fegyházra ítélte a Dunakeszi Járásbíróság kedden azt a korábban Dunakeszin tanító férfit, akit volt tanítványaival szemben elkövetett szemérem elleni erőszakkal és kiskorúak veszélyeztetésével vádolt az ügyészség.

A férfit a pedagógus foglalkozástól végleg, a közügyektől pedig 8 évre tiltották el. A bíróság a vádlottat több mint 1 millió 600 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte.

A bíró a volt tanárt egyebek mellett hat rendbeli szemérem elleni erőszak és 26 rendbeli kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek. A volt tanárt az egyik szemérem elleni erőszak vádja alól felmentette a bíróság. Az első fokú ítélet szerint a szabadságvesztés időtartamába az előzetes letartóztatásban és a házi őrizetben töltött idő is beszámít. A vádlott legkorábban a büntetés négyötödének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.

Az ügyész és a vádlott védője az ítélet zártkörű indoklása után nyilatkozhat arról, hogy tudomásul veszi-e az ítéletet, vagy fellebbezést nyújt be.  Az ügyészség hét rendbeli szemérem elleni erőszakkal és 26 rendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádolta a férfit, a vádirat két vádpontból áll.

Az első vádpont szerint a vádlott, aki az egyik dunakeszi általános iskola tanára volt 2006 és 2010 között a hetente tartott dramatikus órák keretén belül rendszeresen olyan feladatokat adott a felügyeletére bízott kiskorúaknak, amelyekben egymás ruhadarabjait le kellett venniük, illetve egymás testét kellett tapogatniuk.

A tanár által szervezett hévízi, sárvári, velencei, pápai kirándulások során a szaunázások során meztelenül mutatkozott tanítványai előtt, a kiskorú gyermekeknek a játékok során egymás előtt meztelenre, illetve félmeztelenre kellett vetkőzniük és egymást kellett simogatniuk. Hasonló feladatokat más helyszíneken is el kellett végezniük a gyerekeknek.

Egy pápai kirándulás során a tanár szájon csókolt egy kiskorú lányt, egy másik helyszínen az alvó kiskorú lányokat simogatta a férfi, másik esetben pornócsatornát nézett a gyermekekkel. A vádirat szerint a vádlott ezzel a felügyeletére bízott kiskorúak értelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

A másik vádpont szerint az egyik kirándulás során az egyik kiskorú kislányt saját nemi vágyainak kielégítésére használta. Más esetekben olyan feladatok is voltak, ahol a gyerekeknek egymás nemi szervét kellett simogatniuk.

A vádlott hétfő este rosszul lett, jelenleg eszméletlen állapotban, kórházban ápolják, gépekkel lélegeztetik – erről Gerencsér Ferenc, a férfi ügyvédje, a vádlott családjának felhatalmazásával tájékoztatta az MTI-t.

A Magyar Liberális Párt (MLP) úgy készül, hogy az áprilisi választás után három fővel önálló frakciót alakít majd a parlamentben - mondta a szervezet vezetője az MTI-nek adott interjújában. Fodor Gábor arról is beszélt, hogy semmilyen sértődöttség nincs bennük azért, mert a szeptemberi ellenzéki egyeztetéseken az MSZP és az Együtt-PM még elutasította a "kinyújtott kezünket". Véleménye szerint a múlt héten megkötött ellenzéki összefogás révén nem csak arra lesznek képesek, hogy közösen kampányoljanak, de arra is, hogy egy kedvező választási eredmény után - a meglévő különbségek ellenére - közösen kormányozzanak.