Ibrahimovic;Puskás Ferenc-díj;

FOTÓ: K 2 PRESS

- Ibrahimovic nyerte a Puskás Ferenc-díjat

 A svéd Zlatan Ibrahimovic nyerte az év legszebb góljáért járó, idén ötödször átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi éves gáláján vehetett át a győztes Orbán Viktor miniszterelnöktől.

 A Paris Saint-Germain csatára azzal érdemelte ki az elismerést, hogy 2012 novemberében az angolok elleni barátságos mérkőzésen csaknem 30 méterről, fantasztikus mozdulattal ollózott a kapuba.

A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas találatra a FIFA honlapján lehetett szavazni, majd november végétől már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt Neymar, az FC Barcelona brazil csatára és Nemanja Matic, a Benfica szerb középpályása volt.

Az első ilyen elismerést a portugál Cristiano Ronaldo kapta, majd a török Hamit Altintop, aztán Neymar, tavaly pedig a szlovák Miroslav Stoch volt a díjazott.

Sepp Blatter FIFA-elnök felkérésére a magyar miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója adja át az ötödik Puskás-díjat Zürichben.