Bank;robbantás;

- A bankszövetség megdöbbent a robbantás miatt

A Magyar Bankszövetség hétfő délután összehívta bankbiztonsági szakértőit, hogy - a rendőrség munkáját segítve - vizsgálják meg részletesen a hajnali, a a XIII. kerületi Lehel utcában történt vandál robbantás körülményeit. A pénzintézetek kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy szoros együttműködésben a rendvédelmi szervekkel, civil biztonsági erők bevonásával a robbantásos bűncselekményt felderítsék - mondta Sütő Ágnes, a bankszövetség kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére.

 Megdöbbenve értesültek a hajnali robbantásról, és elítélik az ilyen, a közbiztonságot is aláásó, a lakosságot veszélyeztető magatartást. Szerencsés véletlen csak, hogy senki nem sérült meg, hiszen több környező épületben, irodában és sok lakásban is kárt okozott a bűncselekmény - mondta Sütő Ágnes.

Kifejtette: a XIII. kerületi, Lehel utcai pénzintézetek közül több bankfiók nem tudta hétfőn kiszolgálni ügyfeleit. Amíg, várhatóan még néhány napig, ez így marad, az adott bank központi ügyfélszolgálata segít az érintetteknek. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a robbantás sem ügyféladatot, sem betétet, ügyfélvagyont nem érint, mivel ezeket nem az adott bankfiókban tárolják - tette hozzá a kommunikációs vezető.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy az eddigi adatok szerint robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utcában hajnali negyed öt után néhány perccel. A helyszínen négy bankfiók üzemel egymás mellett, ott található az Erste, a CIB, a Budapest Bank és az FHB fiókja.

Szinai Ádám, a CIB Bank kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a Lehel utcai bankfiókok előtt történt hajnali robbantásban a CIB Bank fiókjában jelentős anyagi kár keletkezett, senki nem sérült meg. Az ügyfelek a közelben lévő újpesti, Váci úti (a Westendben lévő), valamint a Flórián téri és a Baross téri fiók szolgáltatásait vehetik igénybe. A helyszínről készült felvételek szerint a CIB Bank és a Budapest Bank portálja károsodott.

December végén 70 millió forintért elárverezték a Szilágyi Erzsébet fasori egykori MDF-székházat, a párt jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) vezetője szerint azonban nem kell kiköltözniük, mert bíróságon támadták meg a végrehajtást, és vitatják a milliós tartozások jogosságát is - olvasható az Origo internetes híroldal hétfői cikkében.