Milan;Massimo Allegri;

Allegri már nem ennyire vidám FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CLAUDIO VILLA

- Már nem Massimiliano Allegri a Milan edzője

A Milán hivatalosan bejelentette: szerződést bontott a labdarúgócsapat vezetőedzőjével, Massimiliano Allegrivel.

A klubvezetés azt követően döntött a szakember menesztéséről, hogy a vörös-feketék a 19. forduló vasárnap esti meccsén 4-3-as vereséget szenvedtek az újonc Sassuolo ellen. A találkozóra abban a reményben készült a hétszeres BEK/BL-győztes, 18-szoros bajnok, hogy végre először sikerül majd megnyernie két egymás követő bajnokit.

Erre jó esély mutatkozott, mivel a vendéglátó legutóbbi öt tétmeccsén nemhogy pontot, gólt sem szerzett. Ennek megfelelően a milánói gárda nem egészen negyed óra elteltével - Robinho és Balotelli révén - már 2-0-ra vezetett. A hazaiak azonban nem adták föl, a 19 éves Domenico Berardi mesternégyesével fordítottak (a tehetség a Juventus alkalmazásában áll, ebben az idényben kölcsönben szerepel a sassuolóiaknál).

A Serie A 85 éves történetében még soha senki nem mattolta négyszer a Milant... A vendégeknek ugyan még volt válasza, Montolivo a 86. minutumban szépített, de egyenlíteni már nem tudtak.
A hétfői edzést már a vezetőedző nélkül tartották meg a milánóiak. Ideiglenes utódának segítőjét, Mauro Tassottit nevezték ki, de Allegrivel együtt a teljes stáb távozik a klubtól.

A La Gazzetta dello Sport és több olasz lap szerint is a legesélyesebb a vezetőedzői posztra az a Filippo Inzaghi, aki játékosként erősítette az egyesületet, s aki jelenleg annak Primavera-csapatánál edzősködik. A felek állítólag már fölvették egymással a kapcsolatot.

Hírli ugyanakkor, hogy ha nem jönne össze a megállapodás, a poszt másik várományosa egy szintén korábbi Milán-kiválóság, Clarence Seedorf. A 37 éves holland középpályás azonban mindmáig aktív, a brazil Botafogóban játszik.

Vasárnap este csúcsrangadót rendeznek majd az amerikaifutball rájátszásában: az AFC konferenciában összecsap egymással a Tom Brady vezette New England Patriots és Peyton Manning vezérelte Denver Broncos, ami olyan, mint amikor Cristiano Ronaldo és Lionel Messi csapata vonul fel egymással szemben a hagyományos labdarúgásban. Amerika lázban ég!