előrejelzés;

Fotó: Stockbyte/Thinkstock/Getty Images

- Holnap sem lesz tél

Éjszaka jobbára kevés felhő lesz felettünk, viszont az idő előrehaladtával egyre több helyen képződik sűrű köd vagy alacsonyszintű rétegfelhőzet. Néhol szitálás is kialakulhat. Fokozatosan legyengül, és déli, délnyugati irányúra fordul a szél. 

A minimum-hőmérséklet jellemzően fagypont körül szóródik, de az északi fagyzugokban -5 fok körüli érték is előfordulhat.

Szombat délután többnyire erősen felhős lesz az ég, hosszabb napos időszakokra a déli és északi területeken lehet számítani. Helyenként napközben is megmarad az éjszaka képződött köd, néhol szitálás alakulhat ki.

A déli, délnyugati irányú légmozgás gyenge marad. A legenyhébb órákra általában 6 és 11 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan ködös, borús tájakon ennél egy-két fokkal hűvösebb idő valószínű.

Kamerákat szerelnek a Budapesten közlekedő Combino villamosokra, amelyeket összekötnek a forgalomirányítási központtal, és elkezdődhet egy utastájékoztató mobilalkalmazás fejlesztése is - közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).