ÁSZ;per;Népszava;

- Ismét pert vesztett az Állami Számvevőszék a Népszava ellen

Első fokon pert nyert lapunk személyiségi jogi perben az Állami Számvevőszékkel (ÁSZ) szemben. 

Az ÁSZ azért indított kerestet a Népszava ellen, mert egy februárban megjelent, "Fideszes importagyak" című cikkünk egyik kijelentése sértette,  az ÁSZ szerint, a hivatal jóhírnevét. Sorrendben ez a negyedik per, mely Simor András korábbi jegybankelnök kapcsán írt cikkeink ügyében indított az ÁSZ lapunk ellen és eddig minden döntés a Népszavát igazolta.

A Fővárosi Törvényszék kedden úgy döntött, lapunk jogszerűen írhatta le, hogy "miután a besározás elérte a tetőfokot, következett a számvevőszék vizsgálata, s a vádpontok közé bekerült a bankok üzleti titkainak megsértése. Viccnek sem utolsó: az állam által ismételten megtaposott-megregulázott pénzintézetek "titkait" védik állami revizorok."

Az ÁSZ álláspontja szerint cikkünk azt a benyomást keltette, hogy az ÁSZ ellenőrzése a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) Simor András elleni hadjárat része lenne azzal a céllal, hogy a jegybankelnök elleni támadásokat megalapozza. A bíróság azonban - nem jogerősen - ismételten lapunknak adott igazat. Kérdés számunkra, hogy a közpénzek helyes, célszerű, gazdaságos módját választja-e az ÁSZ, amikor külsős ügyvédi iroda bevonásával újabb és újabb pereket indít lapunk ellen.

 

Közleményben erősítette meg Juhász Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke: nem szerepel olyan listán, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök miniszterelnök-jelöltként vezet, vagy amelyen Gyurcsány Ferenc helyet kap. A politikus felajánlotta lemondását az őt delegáló platformnak a Bajnai Gordon vezette szövetség társelnöki posztjáról.