Még egy nagy film a tavaly év végi dömpingből: a Philomena és A Wall Street farkasa mellett a 12 év rabszolgaság is kiemelkedő teljesítménye a 2013-as évnek. Nem biztos, hogy ugyanúgy vonzza majd a közönséget, mint azok, de aki ma a film művészi erejére, kifejezőképességére, megrendítő gondolatiságára még kíváncsi, az nem csalódik az angol Steve McQueen mesterművében.
Akárcsak az imént említett másik két nagy dobása a tavalyi filmtermésnek, a 12 év rabszolgaság is valóságos eseményeken alapul. Nyolc évvel az amerikai polgárháború kitörése előtt, 1853-ban jelent meg a feketebőrű hegedűművész, Solomon Northup írása arról, hogy szabad New York-i polgárként miként csalták tőrbe és adták el rabszolgának a vad Délre 1841-ben.
Northup történetét a londoni születésű, színesbőrű rendező, McQueen úgy tette vászonra, hogy bár a néző jó pár filmet és tévésorozatot látott már a déli rabszolgák elviselhetetlen szenvedésekkel teli életéből, McQueen megfogalmazásában az ember áru mivoltának, állattá silányításának lényege mégis mai, mellbevágó megvilágítást kap.
Mindvégig ott van ugyanis a főhősben a szabadság kiirthatatlan tudata, és a néző azt kíséri végig, mint fosztják meg személyiségétől, önbecsülésétől, s még a nevétől is, hogy puszta tulajdonná váljon. Le kell tagadnia, hogy művelt, hogy tehetséges hegedűs, rabszolgaként még a nevét sem tarthatja meg.
Nem egyszerűen egy történet pereg előttünk, hanem mélyen belesüppedünk a mindenkori személyiségrablás és rasszizmus lényegének átélésébe. Ehhez persze kell Sean Bobbitt elképesztő szépségű és mégis erős realitású operatőri megfogalmazása, amitől a legszörnyűbb szenvedések képeinek is van valami áttetsző, provokatív költőisége, amivel a film a néző tudatában igazságot szolgáltat az ember mivoltuktól megfosztott embereknek.
McQueen a lélek összetörésének fokozatos bemutatása mellett nem tartózkodik a sokkoló hatású szenvedések jeleneteitől sem. Solomon az első gazdájánál visszaüt, ezért kikötik úgy, hogy a nyaka körül a kötéllel épp csak eléri lábujjhegyen a talajt.Vérfagyasztó a jelenet, mert körülötte folyik a mindennapi élet, de sorstársai közül senki nem mer még pillantást sem vetni rá. Idegtépően hosszú ideig látjuk, ahogy egy ember fuldoklik, s csak a gazda hazatérése menti meg az életét.
A másik hátborzongató jelenetben Solomon már egy másik gyapotültetvényes tulajdonában van. Michael Fassbender (McQueen Éhség és A szégyentelen című előző filmjeinek volt főszereplője) bicskanyitogató érzékletességgel formál figurát, alakítása nem teszi kétségessé, hogy az alkoholista, komplexusokkal terhelt fickó bestiális szadista, aki szereti eljátszani a csendes és bizonytalan urat.
Parancsára Solomonnak kell megkorbácsolnia azt a fiatal rabszolganőt, akit a gazda sorozatos erőszaktétele végül a halálba kerget. A korbácsolás addig tart, míg a lány hátáról szó szerint lefoszlik a hús, ahogy egy korábbi alkalommal Solomon szenvedte el a korbácsolás ilyen fokát.
McQueen ezt a látni is szörnyű jelenetet ugyancsak az elviselhetőség határáig húzza ki. De a korbácsolás látványába minduntalan bevillan a Solomont alakító kitünő angol színész, Chiwetel Ejiofor arcának és pillantásának képe. És ez emeli meg a jelenetet messze a naturális látvány fölé. Ugyanis ennek a nagyszerű színésznek az arca és a pillantása mindent elmond arról, milyen, amikor kifosztják az embert az emberségéből, s állattá nyomorítják, csak mert életben akar maradni.
A filmnek ez a jelenete Ejiofor rendkívül kifejező erejű színészi alakításának és McQueen gondolatiságának köszönhetően az ember történelmi korokon átívelő szörnyű tapasztalatáról beszél. Az elembertelenedésről, amelybe a szabadságától megfosztott ember kétségbeejtően belekényszeríti az embertelen hatalom.
Szép, komoly alkotás a 12 év rabszolgaság, a hét Golden Globe-jelölés arra utal, hogy McQueen és színészei hatásosan képviselik a filmnek, mint művészetnek a gondolatközlő szerepét.
12 év rabszolgaság *****
