Világgazdaság;Ipsos;

- Javult az európaiak véleménye a gazdaság állapotáról

Egy 24 országban végzett felmérés szerint az emberek gazdasági közhangulata nem változott, 2013 decemberben is 37 százalék minősítette jónak országa gazdasági teljesítményét, hasonlóan az egy évvel korábbihoz. Magyarországon ugyanakkor az előző évi 5-ről 12 százalékra nőtt a kedvező véleményt mondók aránya.

Az Ipsos 22 ezer fő megkérdezésével készített felméréséről az MTI-hez kedden eljuttatott összesítés szerint a közérzet gyakorlatilag 2010 eleje óta állandósult: ebben a három évben a gazdasági helyzettel elégedettek aránya 35 és 42 százalék között mozgott a vizsgált országok átlagában.

Magyarország négy és fél éve vesz részt a felméréssorozatban, és általában a lista végére szorul, 2013 első felében azonban a korábbi években megszokott 5 százalék körüli értékről 10 százalék fölé emelkedett az ország gazdasági teljesítményét pozitívan minősítők aránya. Tavaly decemberben már a magyarok 12 százaléka értékelte kedvezően a nemzetgazdaság állapotát, igaz az ország ezzel is csak 21. helyen van a 24 országos rangsorban.

Az Ipsos szerint bár sokszor érkeznek reményteljes hírek arról, hogy a világ országai maguk mögött hagyták a pénzügyi-gazdasági válságot és megindult a fellendülés, a lakossági vélemények nem igazolják vissza a bizakodó helyzetértékeléseket: három éve lényegében 40 százalék alatt stabilizálódott az országuk gazdaságáról pozitív véleményen lévők aránya. Nagyon messze van a válság előtti közvélekedés, 2007 végén ugyanis 55 százalék gondolta azt, hogy országa gazdaság jól teljesít.

Néha egy-egy térségben, országcsoportban derűlátóbbak lesznek az emberek, de ezek a pozitív változások ideiglenesek, általában pesszimista fordulat követi őket - írta az Ipsos. Erre jó példa az észak-amerikaiak hangulatingadozása: 2012 második felében reménykedően nyilatkoztak kontinensük gazdasági eredményeiről, aztán 2013 elején borúlátóbbak lettek, s azóta hónapról-hónapra hullámzik a véleményük.

A kutatás szerint még nem lehet tudni, hogy az európai polgárok gazdasági hangulatának elmúlt egy éves javulása - a pozitívan értékelők 21 százalékról 29 százalékra történő emelkedése - tartósnak bizonyul-e.  Kiemelik, hogy Európa az egyetlen, ahol 2013-ban az emberek gazdaságról alkotott helyzetértékelése pozitívan módosult.

Különösen a svédek lettek optimisták, de a britek, a németek és a belgák körében is jóval többen látják növekvő pályán nemzetgazdaságukat, mint egy évvel korábban. Svédország polgárainak nagy többsége, 77 százaléka jónak minősíti hazája teljesítményét, őket csak - hagyományosan, a felmérés kezdete óta - a szaúdiak előzik meg, ahol ez az arány 80 százalékos.

A világrangsorban harmadikok a németek, körükben 73 százalék értékeli a gazdasági eredményeket magas színvonalúnak.

Tavaly a legnagyobb hangulati romlás a latin-amerikai országokban történt, 42-ről 25 százalékra csökkent a gazdaságot kedvezően minősítők aránya. Világszerte a brazilok véleménye változott a legtöbbet, sokkal rosszabb lett: az egy évvel ezelőtti 55 százalékkal szemben most csak egyharmadnyian nyilatkoztak pozitívan.

A magyar lakosság 12 százaléka gondolja jónak az ország gazdasági teljesítményét, ami jelentős, 7 százalékpontos javulás az egy évvel ezelőttihez képest. Ugyanakkor ez csak egyetlen helyezésnyi előrelépést jelentett tavalyhoz képest.

A magyarok gazdasági hangulata a tavalyi év tavaszán javult - amint azt más közérzeti mutatók akkori emelkedése jelezte, nagyrészt a rezsicsökkentésnek köszönhetően - közölte az Ipsos. 2013 második felében stagnált az elégedettek aránya, mindvégig 10 százalék felett maradt. A lakossági helyzetértékeléseket figyelembe vevő rangsorban magunk mögé utasítottuk az olaszokat, a franciákat és a spanyolokat, ezekben az országokban csupán 5-6 százalék véli az ottani gazdaságot sikeresnek - áll a közleményében.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja, hogy a pénztárgépcseréhez biztosított állami támogatás igénybevételének határideje január 31-e legyen.