ellenzék;Ukrajna;

- Spontán tízezres tüntetés Kijevben

Becslések szerint legalább tízezren gyűltek össze vasárnap délután a Majdanon, azaz a kijevi Függetlenség terén annak ellenére, hogy az ellenzék bejelentette a szokásos heti "népi nagygyűlés" elmaradását, tekintettel a karácsonyi ünnepi készülődésre.

 A gyülekezés láttán az ellenzéki vezetők úgy határoztak, hogy a "népi nagygyűlés" helyett akkor szokványos tüntetést tartanak.  A demonstráció a szokások szerint közös imával kezdődött. Az egyházak képviselői megáldották az EU-párti tüntetők által alakított önvédelmi csapatok zászlait. Andrij Parubij parlamenti képviselő, a tüntetések szervezéséért felelős "nemzeti ellenállás" egyik parancsnoka szerint már 27 csapatot állítottak fel több száz önkéntes részvételével. Alapvető feladatuk a rend biztosítása és a tüntetők védelme a tiltakozó tömegmegmozdulásokon.  

A színpadon felszólaló ellenzéki politikusok közül Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt elnöke ismételten előrehozott parlamenti és elnökválasztást sürgetett. Szavai szerint a súlyos politikai válság ellenére a jelenlegi vezetés makacsul elzárkózik az elől, hogy meghallgassa az embereket, ehelyett a provokációk, az elnyomás és a megfélemlítés eszközeivel él, s közben tovább folytatja "népellenes politikáját" a szociális kiadások lefaragásával és a bérek visszatartásával.    

A helyi média megfogalmazása szerint a Majdan tüntetői kisebb csoportokban "partizánkitörésekre" emlékeztető akciókat hajtottak végre vasárnap. Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter Kijev környéki házát teleragasztották "banditák tulajdona" szövegű matricákkal. A nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt ismét a miniszter távozását sürgette azután, hogy pénteken a párt egyik parlamenti képviselőjét, Andrij Illjenkót ismeretlenek megtámadták és összeverték Kijevben.

Több vidéki városban, Zsitomirban, Dnyipropetrovszkban, Harkivban és Herszonban pedig az EU-párti aktivisták fehér színnel körbefestették az utakon a kátyúkat, egyrészt azért, hogy az autósok jól láthassák és kikerülhessék azokat, másrészt így követelik a városvezetéstől az utak mihamarabbi rendbetételét.

Beperelte Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságát, amely november 20-i határozatában méltatlannak minősítette őt a román állami kitüntetésre és az érdemrend visszavonását kérte Traian Basescu államfőtől - közölte vasárnap internetes kiadásában az erdélyi Krónika című lap.