Parlament;Együtt-PM;

- Együtt PM: Több nőt a parlamentbe

A 2014-es választás lehetőséget ad arra, hogy a nők képviseletének ügyét előre mozdítsák - egyebek mellett erről beszélt Szelényi Zsuzsa. Az Együtt-PM politikusa emlékeztetett arra, hogy míg pártja képviselő-jelöltjeinek 30, a Fidesz jelöltjeinek összesen 5 százaléka nő. A következő ciklusban szorgalmazni fogják a női képviselői kvóta bevezetését - mondta az ellenzéki párt képviselője

 Megjegyezte, hogy Németország új kormányában 18 tagból hat nő, és a legtöbb országban 25 százalék felett van a parlamenti képviselők között a nők aránya. Ezzel szemben Magyarországon 9 százalék a nők aránya a képviselők között, a kormányban pedig egy nő van - tette hozzá a politikus. 

Szerinte a viták hangvétele biztosan megváltozna, ha több nő lenne a parlamentben. A viták nem utcák átnevezéséről, vagy a társadalombiztosítás lenyúlásáról, hanem a családi napközik fenntartásáról, a hosszú távú gondoskodásról, az iskolák finanszírozásáról, a jövőről szólnának - mondta. Hozzátette azt is, ha több nő lenne a politikában, akkor a családon belüli erőszak és a korrupció is csökkenhetne.

Jogsegélyszolgálatot indít az LMP azoknak a gazdáknak, akik szerint visszaélések történtek földbérleti pályázatuk elbírálásakor - közölte Lengyel Szilvia, a parlament mezőgazdasági bizottságának LMP-s tagja szombaton az MTI-vel.