Parlament;jogalkotás;törvényhozás;rendelet;

Fotó: Bielik István, Népszava

- Történelmi rekord: minden napra négy jogszabály

Történelmi rekord született 2013-ban: minden korábbinál több törvény és kormányrendelet látott napvilágot a tavalyi esztendőben – derül ki a Wolters Kluwer Kft. által kiadott Jogtár adataiból. Átlagosan napi négy jogszabály született, a törvények száma több volt a 250-nél, a jegybanki rendeletek száma pedig a másfélszeresére nőtt. A jogszabályok és határozatok összesen 90 ezer oldalt tettek ki a Magyar Közlönyben.

Tavaly is tovább tartott, és – mivel választási év kezdődik – feltehetően a csúcsra is ért 2013-ban a jogalkotási lendület mind a parlamentben, mind a kormányban. A Wolters Kluwer Kft. Jogtárának adatai szerint január 1-je és december 31-e között összesen 1439 jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg. Ez 144-gyel több az egy évvel korábbinál, ami 11,1 százalékos növekedést jelent, meg azt, hogy a múlt év minden napjára átlagosan négy új jogszabály jutott.

 

2011

2012

2013

Változás 2013/2012, százalék

Jogszabályok száma

1 180

1 295

1439

111,12 %

Ebből

törvény

213

225

254

112,89 %

kormányrendelet

379

447

565

126,40 %

egyéb rendelet

588

623

620

99,52 %

Akárcsak 2012-ben, úgy tavaly is nagyobb intenzitással nőtt a kormány jogalkotása, mint a parlamenté. Ez nagyjából meg is felel a kormányzati törekvéseknek: mint ismert, Kövér László, az Országgyűlés elnöke tavaly ősszel már felvetette, hogy növelni kellene a rendeleti kormányzás súlyát a magyar jogalkotásban.

A gyakorlatban ez már zajlik is: az új törvények száma – bár évről évre rekordot dönt azóta is, hogy 2011-ben átlépte a kétszázat – átlagosan évi 5-11 százalékkal nő. Ezzel szemben a kormányrendeleteké tavaly negyedével haladta meg a 2012-est, míg abban az évben 17 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. Csak az egyéb rendeletek számában nincs növekedés: a 2013-as 620 stagnálás az előző évihez képest (sőt, 3-mal kevesebb is született), igaz, 2012-ben még 6 százalékos volt itt is az emelkedés a 2011-es adatokkal összehasonlítva.

Ha a minisztériumi és egyéb jogalkotást nézzük, az látható, hogy a legnagyobb mértékben ott nőtt a rendeletek száma, ahol személyi változások voltak az elmúlt években. Mint ismert, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzeti Bank élére került 2013 márciusában, utóda a miniszteri székben Varga Mihály lett. A nemzetgazdasági minisztériumi rendeletek száma az előző évi 54-ről 77-re (42,6 százalékkal), a jegybanki rendeleteké 26-ról 44-re (69,2 százalékkal) nőtt az elmúlt évben.

További két minisztérium van, amelynek tavaly több rendelete jelent meg, mint 2012-ben: a külügy- és a honvédelmi miniszter, valamint a miniszterelnök is egyaránt eggyel-eggyel több rendeletet adott ki (4-et a 3, 24-et a 23, illetve 3-at a 2 után). A belügyminiszter, az igazságügyi és a vidékfejlesztési miniszter, továbbá az emberi erőforrások minisztere kevesebb rendeletet alkotott, mint egy évvel korábban, míg a fejlesztési miniszter épp annyit, mint 2012-ben.

A nem kormányzati szervek közül az év végével a nemzeti bankba integrált pénzügyi felügyelet harmadannyi rendeletet adott ki, mint 2012-ben (11 a 29 után), a médiahatóság viszont negyven százalékkal többet (21-et a 15 után).

A jogszabályok mellett a kormány- és más határozatok száma is emelkedett a múlt évben. A kormányhatározatoké másfélszeresére nőtt, és tavaly majdnem kétszer annyi ilyen született, mint az előző két évben összesen (2011-ben 522, tavalyelőtt 705, míg tavaly már 1057 kormányhatározat jelent meg). A köztársasági elnöki határozatok száma másfélszeresére emelkedett egy év alatt (351-ről 520-ra), míg az országgyűlési határozatoké kis mértékben nőtt (96-ről 104-re).

A jogszabályok és határozatok együttes száma 3157 volt tavaly (ez átlagosan legalább napi 8-at jelent), ami csaknem negyedével haladja meg az előző évit (2492). A Magyar Közlönynek tavaly összesen 225 száma jelent meg 90 344 oldalon – ez a terjedelem 90-szerese Thomas Mann világhírű Varázshegy című regénye magyar kiadásának –, ami ötvenezer oldallal több az egy évvel korábbinál.

Félmillió forintba, azaz tíz közmunkás havi bérébe került a menü a Hilton szállodában, ahová Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter tavaly év végén hátrányos helyzetű gyerekeket hívott meg.