kgfb;

- Szilveszteri határidő a kötelező biztosításnál

Becslések szerint idén mintegy 400 ezer autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb). Nekik december 31-ig, vagyis holnapig kell megkötniük az új biztosítási szerződést.

Az autósok zöme ugyan már a november felmondással egy időben intézkedett új szerződése megkötéséről, mégis, az előző évek tapasztalatai alapján körülbelül 15-20 ezren lehetnek olyanok, akik erre csak decemberben kerítettek vagy kerítenek sort.

Többségük vélhetően úgy döntött korábban, hogy nem alkuszi közreműködéssel, hanem önállóan végzi el a biztosítóváltást, ilyenkor a régi szerződés felmondása értelemszerűen nem esik egybe az új megkötésével. Aki azonban az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad, és azon túl, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz majd kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.

Ugyanígy járhat az az autós is, aki intézkedett ugyan az új szerződéséről, ám az aláírt megbízásáról mostanáig nem kapott visszajelzést alkuszától. Ilyenkor egy telefon is elegendő ahhoz, hogy megbizonyosodjék arról, valóban eljutott-e a megbízása a teljesülésig.

Az első díjrészlet befizetésének esedékessége január elseje. Még a december legvégén megkötött biztosítások díjbekérőjének is meg kell érkeznie január első felében az adott biztosítótól. A díjfizetésre az ügyfeleknek az esedékességtől számított maximum 60. napig van lehetősége. Ez az év végi szerződők esetében március 1-jei határidőt jelent. A 60. nap elteltével azonban a biztosítóknak díjnemfizetés miatt törölniük kell a szerződést, nem érdemes tehát az utolsó napokra halogatni az első díj rendezését.

Arra is ügyelni kell, hogy a befizetendő díj 30 százalékkal magasabb, mint a kalkulált, hiszen a biztosítók az első díjrészlettel együtt kötelesek kiszámlázni a törvény által előírt baleseti adót is. Különösen beszedési megbízás esetén okozhat problémát, ha a megadott limitet az ügyfél nem az adóval növelt összeggel kalkulálta, mivel így a megbízás nem tud teljesülni, ami a szerződés törlését is eredményezheti.

Nincs szükség hitelfelvételre, de a megállapodás azt jelezné a befektetőknek, hogy Belgrád pénzügypolitikája az IMF jóváhagyásával alakul - nyilatkozta Lazar Krstic szerb pénzügyminiszter, miután kiderült, a Nemzetközi Valutaalap képviselői február közepén Szerbiába érkeznek.