menekülttábor;Lampedusa;

- Kiürítik a lampedusai menekülttábort

 A tábor kiürítésének hírét Khalid Chaouki, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) marokkói származású képviselője közölte elsőként Facebook-oldalán. 

A helyszínen tartózkodó képviselő arról számolt be, hogy a lampedusai központ 219 lakóját, többségükben afrikai férfiakat, kedd reggeltől szállították el repülővel. Az első csoportot a szicíliai Palermóba vitték, a többieket Olaszország más részeire.
Chaouki a hét végén beköltözött a lampedusai táborba, amelynek azonnali bezárását követelte. Az Afrika északi partjairól érkező illegális bevándorlók első olasz menhelyeként ismert lampedusai Azonosítási és Kiutasítási Központ (CIE) az utóbbi években túlzsúfoltságáról és lakói gyakori tiltakozó akcióiról volt ismert. December 18-án a tábor vezetőinek elbocsátásához vezetett az, a Lampedusán egy szíriai menekültről forgatott és nyilvánosságra hozott felvétel, amely a bevándorlók fertőtlenítését rögzítette: a meztelen embereket órákon át a szabad ég alatt várakoztatták és az állatokéhoz hasonló módon mosták le őket.

A tábor kiürítését Filippo Bubbico olasz belügyi államtitkár is megerősítette. Közölte, hogy csak az a 17 eritreai marad Lampedusán, aki az október 3-ai hajótragédia túlélője, és dokumentumok hiányában azóta sem sikerült őket azonosítani.
Bubbico hozzátette, hogy Olaszország hat másik menekülttáborában további 440 külföldi állampolgár helyzete vár megoldásra.
Idén április óta 42 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba, háromszor több, mint tavaly.

Ezzel egy időben a Ponte Galeria római bevándorlótáborban tiltakozásként 16 fiatal férfi összevarrta száját. Azzal fenyegetnek, hogyha nem engedik őket szabadon, a szemhéjukat is összevarrják. Közülük négy tunéziait és marokkóit azonnal kiutasítottak.
Enrico Letta olasz miniszterelnök hétfőn tartott év végi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy januárban módosítják a hatályos bevándorlási törvényt, amelyet 2002-ben Umberto Bossi, az Északi Liga és Gianfranco Fini, a volt jobboldali Nemzeti Szövetség elnöke dolgozott ki az illegális bevándorlás visszaszorítására.

Évet értékelt az alpolgármester. Az Észak Online megtudta, hogy a DVTK-ban Takács a helyi sztár. Nem a trafikos fideszes, hanem a testvére.