bíró;vagyonbevallás;

- Kirúgták a kétes vagyonbevallás miatt a bírót

 Áder János köztársasági elnök december 19-i hatállyal felmentette azt a kecskeméti bírót, aki nem tudta igazolni vagyongyarapodását – közölte a Kecskeméti Törvényszék elnöke pénteken az MTI-vel.

Bicskei Ferenc elmondta: november 19-én kezdeményezte Varga József Tibor felmentését, majd Áder János köztársasági elnök határozata megjelent két héttel ezelőtt a Magyar Közlönyben. A bírót 30 napos felmentési idő illeti meg, amely a tegnapi nappal lejárt – tette hozzá a törvényszék elnöke.

Bicskei Ferenc, a törvényszék elnöke november 19-én azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól Varga József Tibor bírót, aki nem tudta bizonyítani az elmúlt három évben szerzett vagyonának eredetét.
A bírók jogállásról szóló törvény előírja, hogy a bíráknak háromévente vagyonnyilatkozatot kell tenniük, amelyben kötelesek a saját és családtagjaik jövedelmét feltüntetni. 

A bíró márciusban adott vagyonbevallást, amelyet a Kecskeméti Törvényszék elnöke az érintett jelenlétében összevetett a három évvel korábbival, és úgy ítélte meg, hogy a bevallott jövedelem nem fedezi a vagyongyarapodását.

 Bicskei Ferenc az Országos Bírói Tanácsnál (OBT) eljárást kezdeményezett, amely novemberben zárult le. Az OBT úgy látta, hogy a kecskeméti bíró valamit eltitkolt bevallásában, mert az általa igazolt jövedelem nem nyújthatott fedezetet a bevallott vagyongyarapodásra. 

Ezután a Kecskeméti Törvényszék elnöke a bírák jogállásáról szóló törvény alapján javaslatot tett Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, hogy kezdeményezze a köztársasági elnöknél a bíró felmentését.

Az MTI megkeresésére Barnáné Horváth Melinda főhadnagy, NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense azt közölte: a bűnügyi igazgatóság előtt folyamatban lévő nyomozás során felmerült információk alapján büntetőeljárást kezdeményeztek a Központi Nyomozó Főügyészségnél a Főügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Közel 2 tonnányi, 2 milliárd forint érékű lefoglalt kábítószert semmisített meg a rendőrség idén - tudta meg a HavariaPress.