közmunkásbér;

- Saját kézben a közmunkás bér

Éppen az a baj, hogy a közmunkások béréről senkivel sem egyeztet a kormány. Egyebek mellett így reagált Pataky Péter arra, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium visszautasította a Magyar Szakszervezeti Szövetség kezdeményezését. 

Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden jelentette be, hogy a kormány a jövőre várható inflációval, azaz 2,4 százalékkal emeli januártól a közfoglalkoztatottak bérét. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöksége "megdöbbent" a kormány bejelentésén és tárgyalni akart erről. Emlékeztettek arra, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán született megállapodás szerint jövőre a minimálbér 3,6, a garantált bérminimum 3,5 százalékkal emelkedik, valamint az országos bérajánlás mértéke is ez utóbbival megegyező.

Az NGM azzal hárított, hogy a konzultációs fórum kompetenciájába a versenyszféra bérei tartoznak. Pataky Péter szerint azonban ez nem igaz, hiszen a minimálbérről is itt születik döntés, ami pedig nem csak a versenyszférában dolgozókra vonatkozik. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke megjegyezte, alapelvük, hogy munkáért nem lehet kevesebbet fizetni, mint a minimálbér, ezért sem fogadják el az közmunkásoknak járó alacsony keresetet. Azt pedig különösen nem értik, hogy ez a jövedelem miért nem úgy mozog, mint a többi kereset.

Pataky Péter emlékeztetett: korábban az állandó konzultációs fórumon már felvetették a szakszervezetek, hogy konzultzáljanak ott a jövő évi közmunkásbérről. Akkor az NGM képviselője azt válaszolta, ez a juttatás bizonyára emelkedik majd, de ez nem az ő kompetenciája.

Vízkereszt és a március 15-ei nemzeti ünnep másnapja között tűzheti ki a jövő évi országgyűlési választások idejét az államfő a jogszabályok értelmében.