belügyminiszter;Együtt-PM;

- Együtt-PM: A belügyminiszter csak szóban teljesít jobban

Pintér Sándor 2010-ben azt mondta két hét alatt rendet rak, most meg azt mondja, hogy "Európa egyik legbiztonságosabb országa vagyunk". A tények azonban nem támasztják alá melldöngető kijelentéseit - olvasható az Együtt-PM közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Az igazság az, hogy kormányváltás óta döbbenetes mértékben növekszik a bűncselekmények száma, az összes bűncselekmény húsz, míg a betöréses lopások száma huszonnégy százalékkal nőtt a Pintér rezsim alatt.

A rendőrség mostanság egyszerű pénzbehajtó szervezetként működik, például már egy pár kisebb sebesség túllépésért is harmincezer forintos pénzbírságot szabnak ki, miközben az emberek többségének az egykulcsos adó miatt csökkent a fizetése.

A magyar emberek kevésbé élnek biztonságban, sok helyen nem hajthatják nyugodtan álomra a fejüket, kemény munkával megszerzett javaik nincsenek biztonságban, sok helyről az állam és rendőrség teljesen kivonult.

Lehet, hogy a belügyminiszter büszkén pödri legendás bajuszát, de az emberek nem hisznek neki. Pintér Sándor „teljesítménye” a valóságban totális kudarc.

Dorosz Dávid országgyűlési képviselő

A hétfőn 70 éves Koltai Róbertből árad a szeretet. Legismertebb filmes figurája, a Sose halunk meg Gyuszi bácsija, aki lóversenyszenvedélyben és örökös pénzhiányban szenved, és végtelen svihák, mégis szeretetre méltó, mert ő is szereti az embereket, az életet pedig valósággal habzsolja.