Reflex;fasizmus;lágerőr;

- Újabb náci lágerőr ellen nyomoznak

Gyilkosság gyanújával nyomozást indított a berlini ügyészség az egykori dachaui náci koncentrációs tábor egy volt őre ellen, akit a Simon Wiesenthal Központ Utolsó esély 2 elnevezésű akciója révén találtak meg.

 A Bild című német lap pénteki beszámolója szerint a 87 éves, Berlinben élő férfi számos alkalommal büszkélkedett azzal, hogy meggyilkolt foglyokat Dachauban, erről pedig tanúk bejelentést tettek a Simon Wiesenthal Központnál.

A férfi 1943 végétől 1945 áprilisáig volt őr a dachaui táborban. A Bildnek elmondta, hogy már tizenéves fiatalként jelentkezni akart az SS-be, mert azt hallotta, hogy "jó mulatság" a náci párt fegyveres alakulatában szolgálni. A koncentrációs táborban végzett munkájáról egyebek közt elmondta, hogy az őrök és a foglyok között "bizonyos értelemben bajtársi kapcsolat" alakult ki, hiszen állandóan együtt voltak és ugyanazt ették.

Emberölésről, tömeggyilkosságról elmondása szerint nem szerzett tudomást. "Amikor a bűnözők közül valaki bajt csinált, jelentettem az esetet, és az illetőt elvitték a különtáborba. Néhányukat soha nem láttam többé, de nem érdeklődtem utánuk, mert nem akartam azt a benyomást kelteni, mintha bármi közöm lenne hozzájuk" - mondta a férfi a lapnak. Hozzátette: "Aki annyira buta, hogy nem engedelmeskedik, azon nem lehet segíteni. Én nem is akartam segíteni. Élni akartam" - idézte a Bild az egykori koncentrációs tábor őrét.

A még élő náci háborús bűnösök felkutatásán dolgozó Simon Wiesenthal Központ júliusban indított köztéri plakátkampányt Németországban. A plakáton az auschwitzi haláltábor bejárata látható egy fekete-fehér felvételen, valamint egy szöveg, amely szerint "késő, de nem túl késő" felelősségre vonni a náci háborús bűnösöket. A nyomravezetők 25 ezer euró jutalmat kapnak - olvasható a hirdetéseken.

A központ november végén közölt adatai szerint az Utolsó esély 2 program a vártnál eredményesebb, a bejelentések alapján 111 személyt azonosítottak. Legnagyobb részük, több mint nyolcvan ember Németországban él. A központ kutatói négy ügyet átadtak az illetékes német nyomozóhatóságnak. Ezek egyike a dachaui koncentrációs tábor Berlinben élő egykori őrének esete.

A dachaui az első állandó koncentrációs tábor volt a Harmadik Birodalomban. 1933 márciusában, Hitler hatalomra jutása után néhány héttel egy volt lőszergyár területén hozták létre Münchentől 20 kilométerre.

Az Európai Parlament (EP) pénteken elfogadott állásfoglalásában "mély aggodalmának ad hangot az állandó és hitelt érdemlő hírek hallatán, miszerint a Kínai Népköztársaságban rendszeresen és az állam jóváhagyásával eltávolítják a meggyőződésük miatt bebörtönzöttek, többek között számos, vallási meggyőződése miatt bebörtönzött Falun Kung-követő és más vallási vagy etnikai kisebbséghez tartozók szerveit, akik erre nem adtak engedélyt".