riasztás;vihar;tűzoltók;

- Nyolcvan riasztást kaptak a tűzoltók az erős szél miatt

Mintegy nyolcvan, az erős szél miatt bekövetkezett kárhoz riasztották országszerte a tűzoltókat pénteken - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtószóvivője.

Hajdu Márton elmondta, hogy a hívások mintegy fele Budapestről érkezett, de Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád és Pest megyében is sok dolguk akadt a tűzoltóknak.
A szél általában fákat csavart ki és háztetőket rongált meg, ám senki nem sérült meg - mondta a szóvivő.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról számolt be az MTI-nek, hogy az erős szél miatt Budapesten több mint negyven esethez riasztották pénteken délutánig a tűzoltókat. Fák dőltek ki, tetőket, személygépkocsikat rongált meg az óránként 85-90 kilométeres sebességű széllökések nyomán lehulló törmelék.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy több nagyméretű reklámtábla rögzítését megbontották a viharos széllökések az M3-as autópálya fővároshoz közeli szakaszán péntek délután.

A katasztrófavédelem arra figyelmeztet mindenkit, hogy zárja be az ablakokat, és engedje le a redőnyöket, mert a kitört ablakok, a lehulló üvegszilánkok súlyos sérüléseket okozhatnak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre másodfokú riasztást adott ki az erős szél miatt a főváros területére. Szombatra virradóra csupán átmenetileg veszít erejéből a szél, majd késő délutántól mérséklődik fokozatosan a légmozgás - írták.

Az Autonóm Szakszervetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) integrációjával Magyarország legnagyobb - mintegy 250 ezer taggal rendelkező - érdekvédelmi szervezete jön létre, amelynek célja a hatékonyabb munkavállalói érdekképviselet - hangsúlyozták a Magyar Szakszervezeti Szövetség pénteki budapesti alapító kongresszusán az egyesülő konföderációk vezetői.