kereskedés;BÉT;

- Holnap megújul a tőzsdei kereskedés a BÉT-en

Hatalmas fordulatot hoz a Mikulás a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) életében. Több hónapos előkészítést és a sikeres tesztüzemet követően, pénteken 9 órakor elindul az úgynevezett Xetra kereskedési rendszer. Ezzel lehetőség nyílik egyrészt arra, hogy a Xetra frankfurti központján keresztül a hazai tőzsdén jegyzett cégek, Európa 18 országának kereskedőivel, befektetőivel közvetlenül összekapcsolódva közvetlenül üzleteljenek, másrészt a hazai befektetési szolgáltatók és befektetők több ezer új befektetési eszközhöz kapnak így közvetlen elérést. 

A magyar tőzsde a Közép-Európai Tőzsdecsoport, a CEESEG (Central European Stock Exchange Group) tagjaként a csoport másik három tagja (Bécs, Ljubljana, Prága) által már használt, a frankfurti tőzsde által működtetett Xetra kereskedési platform bevezetése mellett tette le a voksát. Szakemberek szerint a Xetra bevezetésének legnagyobb nyertesei azok a vállalatok lehetnek, melyek részvényeit, kötvényeit a magyar tőzsdén jegyzik, mert az új rendszeren keresztül közvetlenül érhetik el Európa 250 brókercégének és bankjának mintegy 4500 üzletkötőjét és a mögöttük álló befektetőket is, ezért jelentős forgalombővülést várnak az új kereskedési rendszertől..

Katona Zsolt, a BÉT vezérigazgatójától megtudtuk, hogy az új kereskedési rendszer bevezetése gyakorlatilag megszünteti a magyar tőzsde elérésének technikai korlátait, hiszen a Xetra közösségnek már tagja szinte valamennyi frankfurti, londoni, párizsi, illetve egyéb európai pénzügyi központban tevékenykedő brókercég, befektetési bank. 

Orbán Viktor miniszterelnök 2013. december 1-jei hatállyal Dr. Berényi Jánost nevezte ki a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnökévé. Az állami vállalatok és a versenyszektorba tartozó cégek vezetésében egyaránt komoly tapasztalattal bíró szakember, a szülési szabadságon lévő Dobos Erzsébetet váltja a Hivatal élén.