katasztrófavédelem;járművek;

- Járműveket, technikai eszközöket kapott a katasztrófavédelem

Járműveket, technikai eszközöket és védőfelszereléseket kapott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és önkéntes tűzoltó egyesületek a kormánytól csütörtökön Budapesten. Az ünnepélyes átadáson Pintér Sándor belügyminiszter arról beszélt: a fejlesztések segítik, hogy gyorsan és hatékonyan rendelkezésre álljon a megfelelő létszám és technikai eszköz a bajba jutott települések, továbbá hozzájárulnak a közbiztonsághoz.

A tárcavezető helyes döntésnek nevezte a katasztrófavédelem átszervezését, központosítását, s jelezte: az évszázadok óta nem látott dunai árvíz is ezt igazolta, hiszen emberéletben nem esett kár és a területek védelmét is meg tudták szervezni. Hozzátette: az összpontosított erők az árhullám belépésétől kezdve annak kilépéséig szervezetten védték a területeket.

A belügyminiszter 46 gépjárművet adott át a hivatásos egységeknek, ebből 30 Skoda Yeti négykerék-meghajtású személygépkocsi, amelyet hatósági feladatokhoz, például sportrendezvények biztosításához, üzemi munkához, tűz- és baleset-megelőzéshez használnak. Az OKF öt sugárfelderítő egységet, négy kritikusinfrastruktúra-bevetési gépjárművet, továbbá egy felújított lánctalpas úszó járművet is kapott. Emellett újra átadtak néhány olyan járművet, amelyek korábbi mentési munkák során balesetet szenvedtek, s most felújították azokat.

Pintér Sándor 91 millió forint értékben adott technikai eszközöket és védőfelszereléseket, anyagi támogatást 367 önkéntes tűzoltó egyesületnek. Mint mondta, az ő 2002-es, 400 millió forintos támogatásuk az elmúlt időszakban "elkopott", de bízik abban, hogy a jövő évi költségvetésben újra meg fogják kapni ezt az összeget.

Sem a jövő évben esedékes magyarországi parlamenti választáson, sem az európai parlamenti választáson nincs helye az erdélyi magyarok pártoskodásának - közölte az MTI-hez eljuttatott szerdai nyilatkozatában Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.