csokoládé;ünnepek;szaloncukor;

- GfK: kevesebb vásárló költ egyre többet csokoládéra az ünnepek előtt

A GfK Hungária szakemberei szerint kevesebben vásárolnak csokoládét az ünnepek előtt, de többet költenek erre. Tavaly csokoládéra, pralinéra és szaloncukorra egy-egy háztartás átlagosan 4733 forintot költött a tavalyi szezon két hónapja alatt, ami 13 százalékkal haladta meg az előző éves szintet.

A piackutató csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében saját adataira hivatkozva kiemeli: tavaly a magyar háztartások 60 százaléka vásárolt november-decemberben valamilyen csokoládé terméket, míg a megelőző évben ez az arány 1 százalékkal magasabb volt. Egyedül a pralinék jelentenek kivételt, mert e kategória vásárlóközönségének nagysága évek óta stabil.

A felmérés szerint a csokoládéra fordított kiadások emelkedése mögött nem pusztán a csokoládé termékek drágulása áll, az egy háztartás által vásárolt édességek mennyisége is nőtt, mintegy 4 százalékkal. A háztartások édességre fordított átlagos költése a szaloncukor esetében nőtt legjobban. A mennyiséget tekintve 8 százalékkal, értékben pedig 27 százalékkal nőtt a háztartások vásárlása a 2012-es karácsonyi szezonban az előző évhez képest: így egy-egy háztartás átlagosan 4026 forintot költött egyenként 2,9 kilogramm szaloncukor megvásárlására. 

A GfK rámutat, hogy ez az arányú intenzitásnövekedés még azzal együtt is pozitívan hatott a szaloncukorpiacra, hogy közben szűkült a vásárlói kör, hiszen a magyar háztartások kevesebb mint fele, 39 százaléka vásárolt szaloncukrot a tavaly karácsonyi szezonban.
    

Továbbra is a zselés ízesítés vezeti a szaloncukrok népszerűségi listáját, ezt követi a vegyes ízesítésű szaloncukrok csoportja és a klasszikusnak számító marcipános íz. A következő a sorban a karamell íz, amely már kevesebb mint 5 százalékát adja az értékesített mennyiségnek, majd következik még számtalan egyéb, például a kókuszos, mogyorós, kakaós vagy a joghurtos íz. Az olyan innovatívnak számító ízek, mint a narancsos, kávés, banános, rumos mogyorós, az elmúlt évek során sem igazán tudták meghódítani a vásárlóközönséget, arányuk az értékesítésből elenyésző. Annak ellenére, hogy a szaloncukorpiac pozitív trendet mutat, az ár egyre fontosabbnak bizonyul ebben a termékkategóriában is. Biztos jele az árérzékenységnek, hogy erősen emelkedik a kimért szaloncukrok aránya a teljes szaloncukor-eladásból: míg 2010 karácsonyakor a háztartások által megvásárolt mennyiség kevesebb mint fele származott kimért termékekből, addig ez az arány 2012 karácsonyára 60 százalék fölé emelkedett - olvasható a közleményben.

Októberben 5,9 százalékkal több vendég 4,6 százalékkal több vendégéjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A külföldi vendégek száma 2,6 százalékkal nőtt, és 1,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, míg 9,6 százalékkal több belföldi vendég 8,2 százalékkal több éjszakát töltött a szálláshelyeken, mint tavaly októberben.