egészségügy;Orbán-kormány;futball;

- A futball helyett az egészségügy legyen az első!

Amikor félmillió gyerek éhezik vagy elégtelenül táplálkozik, szégyenletes és felháborító, hogy a kormány újabb 21 milliárd forintot szór el felesleges stadionfejlesztésekre! - írja közleményében Tukacs István.

Az Orbán-kormány katasztrofális kormányzásának következményeit ma már mindenki érzi: egyre kevesebb a munkahely, de az állással rendelkező családok is egyre lejjebb csúsznak. Csak az idén 300-300 milliárd forinttal kevesebbet fordítanak egészségügyre, oktatásra vagy éppen szociális kiadásokra, mint 2010-ben.

Miközben pedig a felsőoktatásban újabb 5 milliárd forintot zároltak és a szociális szféra dolgozóinak béremelésére sem tudtak 2,5 milliárdot összekaparni, újabb tízmilliárdokkal támogatják Orbán Viktor hobbiját, az évtizedek óta sehol sem jegyzett magyar futballt!?

Az orbáni szociális válság felszámolása nem várhat a kormányváltásig. Az MSZP az Együtt-PM-mel egyetértésben aláírásgyűjtést kezdeményezett azért, hogy a felesleges és pazarló stadionépítések helyett a várólisták csökkentésére és a 6 éven aluli gyerekek ingyenes gyógyszerellátására fordítsuk a magyar adófizetők pénzét.

Kezdeményezésünket a helyzet súlyosságának megfelelően a lehető legkomolyabban vesszük, és pártállástól függetlenül arra kérünk minden jóérzésű magyar állampolgárt, hogy aláírásával támogassa stadionberuházások helyett ingyenes gyerekgyógyszerekbe, valamint a várólisták eltüntetésébe fektessünk!

Az Országgyűlés 215 igen szavazattal, 42 ellenében elfogadta az idei központi költségvetési törvény módosításáról szóló előterjesztést szerdán. A változtatással az államháztartás központi alrendszerének hiánya 74,35 milliárd forinttal, 1125,184 milliárd forintra nő.