EU;Ukrajna;Fico;társulás;

- Fico: Az Európai Unió szerelmes önmagába

A szlovák kormányfő szerint az Európai Unió (EU) annyira szerelmes önmagába, hogy meggyőződése: rajta kívül nem létezik jobb a világon. Robert Fico azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az EU és Ukrajna között nem került sor a tervezett társulási megállapodás aláírására.

Fico - aki a SITA szlovák hírügynökség idézett - úgy fogalmazott: az EU-tagság nem vallási előírás, minden érintett ország maga dönthet arról, hogy belép-e oda, és fontos stratégiai kérdésekben hogyan viselkedik.
"Úgy gondolom, hogy az Európai Unió és Ukrajna közötti megállapodást alá kellett volna írni" - szögezte le a miniszterelnök.

Megjegyezte: amennyiben ez megtörtént volna, akkor az EU vezetőinek "most nem kellene a fejüket a falba verve, azon siránkozniuk, hogy elvesztettek egy párbajt egy másik féllel szemben." A helyzet megítélésénél tekintettel kell lenni arra, hogy "ki milyen ajánlatot tett" - tette hozzá.
"Ukrajna egyszerűen úgy határozott, hogy más utat választ, és én ezt most nem fogom értékelni" - jelentette ki Fico, hangoztatva, hogy ukrajnai belügyről van szó. A kormányfő szerint hagyni kell, hogy mindenki szabadon és függetlenül döntsön arról mit akar és mit nem.
Végezetül a szlovák miniszterelnök sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a döntést erőszak és tiltakozáshullám kísérte.

Sándor Tamás ezredes, a Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka átvette az Afganisztán több tartományában is tevékenykedő különleges műveleti osztag parancsnokságát az amerikai féltől - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).