zsidóság;hanuka;gyertyatartó;

- Megrongálták a Nyugati téren felállított hanukiját

A hanuka a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe. A fények ünnepének jelképe a hanukija, azaz a nyolc plusz egy ágú gyertyatartó. Ilyet állítottak fel a budapesti Nyugati téren is, amelyet szombat hajnalban megrongáltak, letépték róla a feliratot.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatától megtudtuk, hogy az ügyben rongálás miatt indítottak eljárást, egyelőre több információt nem közöltek. Egyébként napokkal ezelőtt ismeretlenek megrongálták a Deák téren felállított hanukiját is.

Az MSZP elítéli a hanuka-gyertyatartók megrongálását

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szombaton közleményben ítélte el pártja nevében a Nyugati téri hanuka-gyertyatartó megrongálását.

Közleményében barbár cselekménynek nevezte a rongálást és együttérzését fejezte ki "megbántott zsidó honfitársainak". Úgy fogalmazott: szégyenteljesnek tartja Magyarországra nézve a bármilyen kisebbség elleni gyűlöletkeltést, azt, hogy egyesek nem tartják tiszteletben mások szokásait, ősi hagyományait.
Hangsúlyozta: egy nemzet összetartó ereje egymás tiszteletén és a mások iránti tolerancián múlik, ezért mindenkinek kötelessége kiállni és szolidaritást vállalni értük. Az MSZP várja a nyomozó hatóságok azonnali intézkedését és a büntetőjogi felelősség megállapítását.

Együtt-PM: szégyen a hanuka-gyertyatartók megrongálása!

Az Együtt-PM társelnöke szerint a Nyugati téri és a Deák téri hanuka-gyertyatartók megrongálása szégyen.

Juhász Péter szombati Facebook-bejegyzésében azt írta: akik a hanukai menórát megrongálták, nemcsak a zsidóság ünnepét gyalázták meg, hanem a keresztény-zsidó kultúrát, Magyarország minden tisztességes polgárát besározták. 
Úgy fogalmazott: sosem fogják megengedni, hogy Magyarországon "bárkit hite, hovatartozása, világnézete miatt ilyen és ehhez hasonló sértés, megalázás, bántódás érjen".

A Fidesz reméli, a bankok nem próbálják majd akadályozni, hogy az emberek éljenek az ingyenes készpénzfelvétel jogával - mondta a kormánypárt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.