F-1;autósport;pilóták;

Ez a jelenet, a kerékcsere vélhetően minimum kétszer lesz látható majd 2014-ben valamennyi versenyen FOTÓ: SZALMÁS PÉTER.

- Beindult az F1-es keringő

Noha sokan a pilóták helycseréit prognosztizálták erre a hétre a Formula 1-ben, némi meglepetésre egyelőre csak a különböző szintű szakemberek mozgolódása indult be. Ezekből a legfontosabb, hogy a Mercedes csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy négy év után távozik az istállótól a csapatvezető, Ross Brawn. Ám hiába ment szabadságra a száguldó cirkusz, a színfalak mögött már folyik a 2014-es világbajnokság előcsatározása…

Ezzel mintha szellemet engedtek volna ki a palackból, ugyanis egymást követték a hírek, miszerint hány csapatból és kik távoznak. Például az év végével elhagyja a Saubert a csapat elsőszámú pályamérnöke, Tom McCullough, aki várhatóan a Force Indiánál köt majd ki. Szintén eligazol a Williams spanyol versenymérnöke, Xevi Pujolar, mégpedig a Toro Rossóhoz, míg a helyére a legendás istállóhoz - minő véletlen - Felipe Massa ferraris versenymérnöke, Rob Smedley érkezik.
A pilótakeringőre sem kell már sokat várni, hiszen ahogy a Lotus eldönti, kit igazol le a távozó Raikkönen helyére, több középcsapatnál - Sauber, Force India és Caterham - komoly változások várhatóak.

Viszont abban már vélhetően nem lesz már változás, hogy a száguldó cirkuszba tíz év szünet után visszatérő 2014-es Osztrák Nagydíjat telt ház előtt rendezik majd meg. Ugyanis a szervezők bejelentették, nem kevesebb, mint három nap alatt az összes jegyet eladták - vasárnapra és szombatra 80-80 ezer, péntekre 30 ezer - a június 20-a és 22-e közötti nagydíjhétvégére, melyet a Red Bull által felvásárolt majd felújított spielbergi pályán rendeznek meg.

A brit Autosport magazin tegnap kürtölte világgá, hogy újabb villanyfényes versenyt rendeznek jövőre a Formula 1-ben, ugyanis a bahreini szervezők a futam 10. évfordulója tiszteletére 2014-ben éjszakai versenyt rendeznek.
Ez a legnagyobb fejlesztés, amit a pálya megépítése óta véghezviszünk. Hiszem, hogy a sport iránti ilyetén elkötelezettségünkkel, és ezen komoly befektetéssel a legjobb módját választottuk Forma-1-es szerepvállalásunk tizedik évének megünnepléséhez" - fogalmazott a Szalman bin-Isza Al-Kalifa.

A Forma-1 jövőjét alakító Stratégiai Csoport sem pihen, és a kiszivárogtatott információk alapján a következő hónapban számos, a sportágat érintő változásról egyeztet majd. Olyanokról, hogy a versenyzők a jövőben állandó rajtszámot kapjanak, vagy arról, hogy a jövőben egy külön erre a célra készített trófeával jutalmazhatják azt a Forma-1-es versenyzőt, aki az adott idényen belül a legtöbb rajtelsőséget szerezte, ám arra azonban meglehetősen kicsi az esély, hogy az időmérők győztesei pluszpontot kapjanak. Még nem dőlt el, hogy a jövőben kötelezővé tegyék-e a futamonkénti két kerékcserét. De már felmerült annak lehetősége is, hogy az adott szett gumin megtett körök számát is maximalizálják: a keményebb keveréket a jövőben a versenytáv legfeljebb 50%-án, a lágyabb változatot pedig legfeljebb 30%-án használhatnák a pilóták. Az abroncsokat érintő kérdések mögött ki más, mint a Pirelli áll, mert az olasz gyártó így venné el az élét az csapatoktól érkező állandó panaszoknak. Paul Hembery sportigazgató azt is szeretné elérni, hogy a 2014-re tervezett nyolc idényközi tesztből egyet gumitesztté minősítsenek.
Tényleg pihen a Formula 1?

Maldonado és a milliói a Lotusé!

Amit már mindenki sejtet, nos bekövetkezett, és hivatalossá vált, hogy Pastor Maldonado jövőre már a Lotus versenyzője lesz - Romain Grosjean társaként -, így az enstone-i alakulat a venezuelai versenyző mellett a PDVSA dollármillióit is megszerezte. Ezzel egycsapásra biztossá vált az anyagilag instabil csapat háttere. A hírek Maldonado érkeztével éves szinten 40-50 millió eurót emlegetnek.
"Biztos vagyok benne, a Lotus F1 Team képes lesz produkálni pár meglepetést a következő évben Romainnal és Pastorral. Sőt..." - fogalmazott a 2014-es összeállítás bejelentését követően Eric Boullier csapatfőnök.

Az évszázad mérkőzésének, a 6-3-as magyar sikerrel zárult londoni angol-magyar összecsapásnak a hatvanéves évfordulója alkalmából márványtáblát avattak a Grosics Gyuláról, az Aranycsapat kapusáról elnevezett újbudai sport általános iskolában.