Napi Extra;

- Fagyos marad az idő, újabb hózáporok jönnek

Míg az északi megyékben egy lassan közeledő melegfront hatására megnövekszik a felhőzet, addig délen az esti órákig túlnyomóan derült, gyengén felhős marad az égbolt. 

Eleinte az északi, majd az esti órákban egyre inkább az északkeleti, keleti megyékben fordulhat elő elszórtan kisebb havazás, hózápor, néhol havas eső. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, később a Dunántúlon északnyugatira fordul és többfelé megerősödik. Hideg marad az idő, a csúcshőmérséklet 1 és 5 fok között várható, de lokálisan - főként északkeleten - ettől egy-két fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak.

Péntek reggel változóan felhős idő várható. Egy-egy hózápor - főként északkeleten - elvétve előfordulhat, de jelentős csapadék sehol sem hullik. Az északnyugati szél megélénkül, a középső tájakon erős lökések is kísérhetik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke az ország középső északnyugat-délkeleti sávjában fagypont körül, kissé felette alakul, másutt -2 és +2 fokig süllyed a hőmérséklet.

Pénteken napközben felhős, napos időszakok váltogatják egymást, csapadék csak elvétve fordulhat elő. A nyugati, északnyugati szél a középső ország részben és a Kisalföldön mérsékelt, időnként élénk lesz, másutt viszont többnyire gyenge lesz a légmozgás. A hőmérséklet 3 és 6 fok közé emelkedik.

forrás: metnet.hu

Az MSZP szerint a kormány nem tud mit kezdeni a felsőoktatással, ezt jelzi, hogy a szerdai kormányülésen mégsem tárgyalták a felsőoktatási koncepciót.