Publicisztika;Ptk.;cégek;KFT;törzstőke;

- Több mint kétszázezer céget érint a 2014-től előírt törzstőke-emelés

Több mint kétszázezer hazai kft-t - nagyjából az összes rendben működő cég felét - érinti a jövő március 15-én életbe lépő új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) törzstőke követelményre  vonatkozó változása - derül ki a Céginfo.hu által közölt adatokból.

A céginformációs szolgálat közleménye emlékeztet: a kötelező törzstőke emelésről szóló moratóriumot tartalmazó törvényt idén október 28-án fogadták el a Parlamentben, mindezek alapján a Ptk. hatályba lépésétől még két év határidőt adnak a kft-knek a törzstőke 3 millió forintra emelésére, azonban sokaknál már 2014-ben aktuális lesz az új elvárások teljesítése.

Az új szabály szerint a kft-knek 2016. március 15-ig kell kötelezően megemelniük a törzstőkéjüket 3 millió forintra, a jegyzett tőke emelése azonban 2014. március 15. után egyből esedékessé válik, ha valaki társasági okiratot módosít, és azt benyújtja a Cégbíróságra. Azaz a törzstőke emelés nélkül nem tudják a cégjegyzéken a cégek átvezetni például az üzletrész értékesítést, ügyvezető változást, székhelyváltozást, telephelyváltozást. A 3 millió forint jegyzett tőkére emelés nélkül vélhetően vagy elutasítja a cégbíróság a változásbejegyzési kérelmet, vagy a cég dönthet a betéti társasággá vagy közkereseti társasággá történő átalakulásáról, ami meglehetősen költséges és időigényes könyvvizsgálót is igénylő eljárás.
A Céginfo.hu adatai szerint a jövő tavasztól élő hárommilliós szabálynak csak 170 ezer kft. felel meg, és csak a fővárosban 81 ezer céget érint a kötelező törzstőke emelés.

A közlemény emlékeztet, hogy 2007. szeptember 1-jén csökkentették 500 ezer forintra a kft-k törzstőkéjének minimumát, azóta összesen 213 ezer kft. alakult 3 millió forint alatti, és mindössze 24 ezer 3 millió forint, vagy annál nagyobb jegyzett tőkével. A plusz tőkekövetelmény összesen nagyjából 490 milliárd forinttal érinti a teljes magyar cégvilágot.
Azok a cégek, amelyek nem hajtják végre a kötelező törzstőke emelést, vagy nem alakulnak át bt-vé, kkt-vé, törvényességi felügyeleti eljárásra, bírságra, akár végleges törlésre számíthatnak.

A törzstőke emelése történhet a tagok pénzbeli hozzájárulásán kívül korábban eredménytartalékba helyezett eredmény terhére is, tehát a kft. saját nyereségéből is jegyzett tőkét emelhet, illetve lehetőség van a tagok részéről nem pénzbeli, apporttal történő jegyzett tőke emelésére is.

A jelenlegi, 2014. március 15-ig érvényes szabályozás szerint egyszemélyes kft. esetén 100 ezer forintot, többszemélyes kft. esetén pedig a pénzbetét felét kell ténylegesen beszolgáltatni bejegyzés előtt.
A közlemény rámutat: a törvény normaszövege szerint nem kell egyetlen forintot sem rendelkezésre bocsátani alapításkor a 3 millió forintos jegyzett tőkéből, a még be nem fizetett törzsbetét erejéig viszont felel a nem teljesítő tag a céges tartozásokért.

Takarékszövetkezeti vezetők szerint minden alapot nélkülöznek a betétek zárolásával és a kifizetések felfüggesztésével kapcsolatos állítások.