tüntetés;tüntetők;Lapid;

Lapid Lajos. Fotó: K2 Press, Népszava.

- Lapid: pénzt kaptak a Kossuth téri tüntetők 2006-ban

Pénzt kaptak a tüntetők 2006-ban - mondta a bíróságon Lapid Lajos. A budapesti rendőrfőkapitány akkori helyettese szerint az alaptarifa 5 ezer forint volt, de a rendbontók akár 100 ezer forintot is kaphattak, igaz, ezt nem tudja bizonyítani. Lapid szerint a tévészékházat 2006 őszén megostromló tömeg a Parlamentet akarta elfoglalni.

Tanúként érkezett a bíróságra Lapid Lajos, a budapesti rendőrfőkapitány volt közbiztonsági helyettese. Az egykori rendőri vezető nem járult hozzá, hogy vallomását rögzítsék, és az arcát sem mutathatták a kamerák - olvasható az atv.hu beszámolójában.

Arról beszélt, hogy felkészületlenül érte a rendőrséget a Kossuth téri tüntetés, és az MTV-székház ostroma is. A Kossuth téri tüntetést nem akarták feloszlatni, erre valószínűleg nem is lettek volna képesek.

Lapid szerint a tüntetők pénzt kaptak valakiktől. Bár ezt bizonyítani nem tudja, az akkoriban a tüntetéseket biztosító kollégáitól, és civilektől ezek az információk jutottak el hozzá. Azt mondta: egy tüntető 5000 forintot kapott. Ha a kordont is rázta, akkor 10 ezer volt a tarifa, a képeken látható kemény mag pedig 100 ezer forintot is kereshetett.

„Arról is információ volt, hogy Kanadából utalták a pénzt. Ugyanakkor sérelmeztem, hogy ezeket az információkat senki nem ellenőrizte, mert az volt a véleményem, hogy ha elzárják a pénzcsapot, akkor meg is szűnhettek volna az ilyenfajta cselekedetek”- idézte a bíró Lapid Lajos vallomását, aki szerint állítólag a Kossuth tér kiürítésekor egy páncélszekrényt is találtak a tüntetőknél, amiben több százezer forint volt. Lapid egyébként többször ellentmondásba keveredett a korábbi vallomásaival.

Lapid Lajos azt mondta: Gergényi Péter mindvégig a Kossuth téren volt, egy mobil vezetési pontnál, ami egy mikrobuszt jelentett – innen irányították a rendőröket. Gergényi Péter korábban azt vallotta, hogy nem járt a helyszínen, és egyébként is alig emlékszik az akkori eseményekre.

Gyurcsány Ferenc szerint az ellenzék akkor teszi jól a dolgát, ha nem ígér csodát 2014 után, mert a Fidesz nagyon megfeszíti a költségvetést a választás előtti utolsó évben. A Demokratikus Koalíció elnöke országjáró körútjának kecskeméti állomásán beszélt erről a lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján.