Bioritmus;fehérítő;gyulladt bőr;

Fotó: Thinkstock

- Higított fehérítőt a gyulladásos bőrre?

A Journal of Clinical Investigation című folyóiratban közölt eredmények szerint a hipófürdő enyhíti a gyulladást. A Stanford Egyetem kutatói szerint a fehérítőben meg van a lehetőség a sugárterápia, a felfekvés és a diabéteszes fekély okozta bőrgyulladás kezelésére és a módszer emellett olcsó is.  

A szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetik a pácienseket, hogy semmiképpen ne használjanak fehérítőt közvetlenül a bőrükön. Ekcéma kezelésére már alkalmaznak 0,005 ezrelékes fehérítő-fürdőt a szakemberek, ám annak pontos működési elvét még nem ismerik. Annyi biztos, hogy a bőrön lévő baktériumok egy része elpusztul. A Stanford Egyetem egészségügyi központjának kutatói azonban most azt is kimutatták, hogy a fehérítő az immunrendszerre is hat.

A gyulladás a fertőzésre adott immunválasz természetes részét képezi, néha azonban "elfajulhat". Bőrsejteken végzett előzetes tesztek szerint a kis mennyiségben adagolt fehérítő blokkolhatja azt a kémiai anyagot, amely beindítja az immunrendszer gyulladásos válaszát.
    

Egereken végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a fertőtlenítő-fürdő csökkentheti a sugárzásnak való kitettség okozta károsodást. A rákkezeléskor alkalmazott sugárterápia ugyanis elpusztítja a célzott daganatot, de nagy kiterjedésű, fájdalmas, vörös területek kialakulásához vezethet a bőrön - adta hírül a BBC News. Öreg egereken végzett további tesztek azt sugallták, hogy a fehérítő fiatalabbá is teszi a bőrt. Két hétnyi hipófürdő után az egerek vastagabb bőrt növesztettek, és több bőrsejt termelésének jeleit mutatták. Mindezt azonban csak a mikroszkóp alatt lehetett látni. Az egerek nem tűntek fiatalabbnak.

    

Graham Johnston, Brit Bőrgyógyászok Egyesületének tagja szerint a mostani vizsgálat csupán a kezdet és számos humán klinikai tesztre lesz szükség az eredmények igazolásához. "Annak ellenére, hogy a felhígított fehérítő-fürdők alkalmazhatóak az ekcéma kezelésére, először mindenképpen a bőrgyógyásszal kell megbeszélni a kezelési lehetőségeket" - mondta a szakember. Hozzátette: "Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a gyulladásos tünetekkel rendelkező személyek semmiképpen ne használjanak fehérítőszert közvetlenül a bőrükön. Gyakran találkozunk olyan páciensekkel, akiknél súlyos reakciókat váltottak ki még a legenyhébb hipók is, ezért azt javasolnám a gyulladt, vagy felsértett bőrfelülettel bíróknak, hogy kerüljék a fehérítővel való érintkezést az adott területeken. 

    (http://www.bbc.co.uk/news/health-24940406)

Míg a közép-kelet-európai régióországaiban nem gyakoribb a COPD előfordulása, mint a világ vagy Európa többi részén, a diagnosztizálatlan esetek száma magasabb, illetve a betegek előrehaladottabb stádiumban keresik fel az orvosukat – derült ki az International Journal of COPD folyóiratban publikált SOSPES vizsgálat eredményeiből. A korai felismerés fontos, de a kezelést sohasem késő elkezdeni – hívják fel a figyelmet az idei COPD világnap szervezői – mivel az a betegség bármely stádiumában jelentős pozitív hatással lehet a betegek életminőségére.