MSZP;Fidesz;munkavállaló;foglakoztatás;

- Közmunkások - "A munka ízét már érzik a rántott húsét még nem"

Az MSZP szerint a pártnak elsősorban a lakosság elszegényedése ellen kell küzdenie és a munkavállalók megélhetési helyzetének javítását kell elérnie.

 Erről Balogh András, a szocialista párt volt elnökhelyettese beszélt szombaton, az MSZP több tömörülése és a Közmunkások Szakszervezete szociális témájú, zártkörű tanácskozásának szünetében.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, nem hisznek abban, hogy a piac képes megoldani a társadalom összes problémáját, ezért szerinte szükség van a hagyományos baloldali értékek képviseletére. Kiemelte, a hagyományos munkásság ma is létezik, sőt kibővült, mert ma már idesorolható szinte minden munkavállaló, valamint bérből és fizetésből élő. 

Balogh András hangsúlyozta azt is, hogy a létfeltételeikért küzdőkkel nem a demokrácia helyzetét kell megvitatniuk, hanem a megélhetési helyzetükön kell segíteniük.
Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja arról beszélt, hogy mára két világ alakult ki: az egyikben a szocialisták találhatók a társadalmi szolidaritást és igazságosságot képviselve, míg a másikban a Fidesz, amely a "szegények pénzéből stadionokat épít és a gazdagokat támogatja".

Hangsúlyozta: Orbán Viktor miniszterelnök "alattvalóként" és nem szabad, gondolkodó állampolgárokként tekint a lakosságra. Korózs Lajos szerint ezt tükrözi a kormány "megfélemlítő" politikája is.

Kordás László, a Közmunkások Szakszervezetének főtitkára úgy fogalmazott, hogy a közmunkások a "munka ízét már érzik, a rántott húsét még nem". Az érdekképviselő szorgalmazta a közmunkások bérkiegészítésének visszaállítását, ezzel szerinte fellendülhetne a helyi kereskedelem forgalma is.

Az MSZP szombati rendezvényén a Munkásképviselet Alapítvány, az MSZP Baloldali Tömörülés Platform, az MSZP ifjúsági, továbbá munkás és érdekképviseleti tagozata, valamint a Közmunkások Szakszervezete vett részt.

A Belváros önkormányzata szeretné felújítani a kerület tulajdonában lévő Hold utcai vásárcsarnokot, ezért pályáztak a tanyaprogramban - közölte Puskás András alpolgármester szombaton.