per;OTP;devizahitelesek;domaszék;

Fotó: K2 PRESS

- Pert vesztett az OTP egy devizaadóssal szemben

Jogerős közbenső ítéletében a Szegedi Ítélőtábla kedden érvénytelenítette a svájci frank alapú jelzáloghitelek kamatának egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontot az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és egy domaszéki házaspár között létrejött szerződésben.

Szeghő Katalin tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor kifejtette, önmagában az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségének kikötése nem ütközik jogszabályba és nem tekinthető tisztességtelennek sem.

A felperes és a bank között 2005 nyarán létrejött hitelszerződésnek az ügyleti kamat és a kezelési költség egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontja azonban nem felelt meg a jogszabályokban rögzített tartalmi követelményeknek. Nem sorolta fel részletesen, az ügyfél számára kellőképpen átlátható módon az okokat, hogy mikor és milyen mértékben módosítható a kamat.

A tanácsvezető bíró hangsúlyozta, a szerződés ebben a formában lényegében arra adott lehetőséget a pénzintézet számára, hogy tetszése szerint bármikor változtathasson a kamaton, ezzel megbontva az ügyfelek közötti egyensúly elvét. 

A felperes, Bán Tamás feleségével 2005 májusában 11,45 millió forintnyi svájci frank alapú, 240 hónapos futamidejű jelzáloghitelt vett fel az OTP-től egy domaszéki építkezéshez. A változó kamatozású hitel kezdeti ügyleti kamata 2,49 százalék volt, ennek mértékét a bank azonban egyoldalúan csaknem 6 százalékig fölemelte. A bank 2006 januárja és 2011 januárja között összesen tizenkétszer módosított a hitel kamatán, tizenegy esetben fölfelé.

A közbenső ítélet eredményeként a felpereseknek és a banknak úgy kell elszámolniuk egymással, hogy nem vehetik figyelembe az egyoldalú kamatmódosításokat. A peres felek követeléseinek elszámolása azonban hosszabb bizonyítást, feltehetően szakértő bevonását igényli, ezért volt szükség a közbenső ítélet meghozatalára.

Bán Tamás számítása szerint a kezdetben 80-90 ezer forintos, majd időközben duplájára emelkedő havi törlesztőrészletük az ítélet nyomán 40 százalékkal csökkenhet.

Az idei ősz a szokásosnál több családban, több szülőben hozta elő a feszítő kérdést: hová járjon a gyerek, melyik iskolát válasszuk? Életre szóló döntés, amelyben előre sosem lehetünk biztosak. Választásunkat az élet igazolja majd. Gyermekünk élete. Ezért nem mindegy, hogyan döntünk. De vajon tudjuk-e mit és miből válasszunk?