atomprogram;Irán;USA;Obama;Izrael;Netanjahu;

- Iráni atomprogram - Obama konzultált Netanjahuval

 Barack Obama amerikai elnök felhívta Benjámin Netanjahut, hogy Iránról, valamint azokról a folyamatban lévő erőfeszítésekről folytasson eszmecserét vele, amelyek az iráni nukleáris programmal kapcsolatos aggodalmak békés megoldását célozzák - közölte a Fehér Ház.

Obama tájékoztatta az izraeli kormányfőt a Genfben folyó tárgyalásokról és hangsúlyozta erős elkötelezettségét amellett, hogy megakadályozzák Irán nukleáris fegyverhez jutását. A közleményt szerint éppen ez a célja a Hatok csoportja (az EBSZ BT öt állandó tagja és Németország) valamint Irán között folyó tárgyalásoknak.

Az amerikai elnök és az izraeli miniszterelnök megállapodott, hogy a téma ügyében továbbra is kapcsolatban maradnak.
Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője a nap folyamán korábban kijelentette: korai volt az iráni atomprogramról szóló megállapodás izraeli bírálata, mert ilyen egyezség egyelőre nem jött létre Genfben.

Az amerikai elnöki hivatal szóvivője Netanjahunak a péntek reggeli, a tel-avivi repülőtéren John Kerry amerikai külügyminiszterrel tartott megbeszélésén tett kijelentésére reagált. Eszerint Izrael teljes mértékben elutasítja a Hatok csoportja valamint Irán között formálódó egyezményt és mindent megtesz önvédelme érdekében.

Kerry a Netanjahuval négyszemközt folytatott megbeszélése után előre nem tervezett látogatásra Genfbe érkezett. Ugyancsak ott tartózkodik William Hague brit, Laurent Fabius francia és Guido Westerwelle német külügyminiszter és szombaton oda utazik Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője is. Nyugati diplomáciai források még meg nem erősített értesülése szerint a svájci városba tart egy kínai külügyminiszter-helyettes is.

Péntek este Kerry és Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője háromoldalú találkozót folytatott Mohammad Dzsavád Zarif iráni külügyminiszterrel.

Lengyelország november 23-ig visszaállítja a határellenőrzést az európai uniós belső határain - közölte a Külügyminisztérium.