Fidesz;bántalmazás;nőverés;agyrázkódás;

- Agyrázkódás, kitépett haj, lezúzott arc - így ütötte feleségét egy fideszes képviselő

Bár a frakcióból kitessékelték, a pártból nem küldték el Balogh Józsefet, azt a volt fidszes - jelenleg független - képviselőt, aki arc- és orrcsonttörésig ütötte felségét. Sőt, az ügyészség szerint a hajánál fogva verte a terasz korlátjához élettársa fejét a fideszes képviselő. Ám ez csak arra volt elég, hogy a kamerák kereszttüzében ne ülhessen a kormánypárti frakció közepén Balogh, a pártbóli száműzetéshez az asszonyverés kevés. Pedig a párt alapvetően eszmei- és értékközösség.

A Fidesz esetében azonban a jelek szerint egy asszony bántalmazása nem minősül tiltott, az értékrenddel szemben álló tevékenységnek, hiszen hosszú évekig politizálhatott benne olyasvalaki, akinek a feleségéről "kórházképes állapotban" vettek látleletet. Ennek tanúsága szerint az asszony arról panaszkodott, hogy reggel ismert személy megverte, eszméletét elveszítette, hányt és fáj a feje.

És a látlelet tanúsága szerint a fideszes nőverők - legalábbis Balogh és az "ismert személy" - fejre mennek. Az orvos ugyanis azt találta, hogy a szem körüli terület zúzódott, bevérzett, a fejtetőn egy horzsolás van, a tarkótájékon egy csecsemőterületnyi helyen kitépték a nő haját, aki agyrázkódást szenvedett. (Ezen kívül a nyakon, a háton, a vállon, az ülepen vörös foltok éktelenkednek, illetve a bordáját fájlalta az áldozat.) Amikor az ügy kipattant, a Fidesznek annyi elég volt, hogy a nőverő képviselő azt mondta: lejárató hadjárat zajlik ellene. 

Az MSZP nem csupán beismerést, egyértelmű elhatárolódást is vár Orbán Viktortól, pontosabban azt várják a Fidesz pártelnök-miniszterelnökétől, hogy tegye világossá: Balogh Józsefnek nincs helye sem a Magyar Országgyűlésben, sem Fülöpháza polgármesteri székében, sem pedig a Fideszben. Bangóné Borbély Ildikó az MSZP elnökségi tagja ezt közleményben tudatja: